Egyik este, úgy ahogy voltam ruhában, váratlan fogyott el az aznapra kapott erőm, és összekucorogva az oldalamra dőltem a kanapén, majd mélyen elaludtam. A fiam mindenféle vicces tárgyakat tett mellém, és azokkal fotózott, de ebből semmit sem észleltem. Ám reggel, ahogy abban a kitekert pózban felébredtem, elég sokkoló volt látni a képeken, milyen iszonyatos teher van még akkor is arcomon, amikor alszom. Szóval, hogy még a legmélyebben alvó személyes ént sem hagyja el szenvedő természete, ami miatt mennyi támadást kaptam már, hogy drámázok, hogy szeretem a szenvedést, ilyenek. Ez a fotó azt mutatja, milyen tehetetlen is vagyok a személlyel, aki eltakar, még akkor is, ha tudom, igen, igen, pontosan tudom, mi okozza fájdalmát, tehát persze, hogy megértem.
A gond az volt, hogy eddig a személyes én bármily vonását eszközként használtam arra, hogy lemossam magamról a természetem. Azt hiszem, pont ezért is kerülök minden önfejlesztő kurzust, terápiát, mert látom, meddig ér a hatása. Kicsit olyan ez, mintha sárral kezdenék mosakodni, és így egyre csak jobban kezdtem el összekenni magam, és a világ erre még durvábban reagált, és amikor már tényleg nagyon fájt, a maga színvonalán belém rúgott még egyet, hogy mit drámázol, ezzel csak hizlalod az amúgy is vaskos énedet.
A fotót látva azzal szembesültem, ez nem maradhat így, tennem kellett valamit végre, és másnap úgy döntöttem, most már tényleg elmegyek abba a “misztikus fürdőbe”, amelynek tizennyolc éve toporgok a bejárata előtt, ami egyszerre vonzott és taszított is, mert mintha sejtettem volna, ha egyszer tényleg alávetem magam annak a nagy-nagy mosdatásnak, az bizony le fogja csutakolni rólam az utolsó személyes rétegem valóságosságáról szőtt képzetem.
És akkor mi lesz velem, kibe kapaszkodok, ha már a szenvedésem sem marad nekem?
Lemosni a természetet, 2017, 85*85cm
Mi lesz velem, ha a helyemen csak egy görög szobor marad, akit azért imádunk annyira, mert azon bátor nők emlékét őrzi, akik alá merték vetni magukat e fürdőnek, ami lemossa róluk a természetüket is, és akik azóta is élnek?
