Benső csatatérre értem, rettentő női tájra. Mintha hirtelen kifordították volna a világot és láthatóvá vált a női mosolyok mögött lakozó gyilkos rettenet. Talán minden támadás mélyén ez a sárban, vérben és kínban fetrengő női tömeg búvik. Éva sokféle arca.
Öntudatlan kiválasztottam egyet a bennem gyalázkodó és a fájdalomtól összegörnyedt női alakok közül, mely szerencsétlen összevissza nyelveken rikácsolt, hol svédül, angolul néha még olaszul is. Kétségbeesetten a Bábel előtti beszédet kereste, de nem tudta eldönteni, mely nyelv szókészletén keresztül induljon el.
Tetőtől talpig sebek borították, szitkai szikráztak, lángra is kapott tőle a ruhám. Csapdosott, hörgött, átkozódott, esélyem sem volt lefogni és megállítani, meg kellett várnom, míg véget ér nagyjelenete és végső kimerültségében végre megérinthetem. Hozzáérve egyszerre jutottam el az összes bennem élő, évatermészetétől szenvedő nőalakhoz. Onnantól a tenyeremből kiömlő, felfoghatatlan oltalomra összepontosítottam szüntelen.
Elkezdtem letörölni a testéről a vért, hogy felfedjem legmélyebb sebeit, ahogy tisztogattam őket egyre csak visszhangoztak bennem a nők okozta gyalázkodások, sunyi és rejtett utálkozások, a féltékenység és az irigység savanyú kínjai. Akkor tudatosult bennem, az átéltek és köztem nincs határ, tapasztalataim mind én vagyok. Ám mert önmagamhoz nem tudok ennyire közel kerülni, a külvilágban voltam kénytelen megteremteni benső ellenségem tükröződéseit, az urának hátat fordító Évát, aki lerángatta a világot a kettősségbe. S mivel tőle származik a zuhanás, csakis ő emelheti fel a világot ismét eredeti helyére.
Újraéltem a percet, amikor az Éva nevű szimbólum úgy döntött, hogy kiválik az egészből és önálló létre kel. Majd az egyszer volt tökéletesség, a valamikori első ember, oldalán hatalmas sebbel, történelmi Ádámként követni kezdi őt.
Aztán el kellett távolítanom a látómezőmből azon szereplőket, akik bántottak, még ha könnyebb is lett volna rajtuk leverni minden szenvedésem, ám ők csak azért jöttek, hogy figyelmeztessenek, amíg nem gyógyítom meg és eggyé nem válok Évával, a női ősgonosszal, nem is lesz vége semmilyen háborúnak a történetben sem.
Találkozásunk és eggyé válásunk színhelyéül nem tűnt világunk biztonságos helyszínnek, így néhai anyám nyomába eredtem, a semmibe nyomódó lábnyomait követtem. Hónapokig tartó zarándoklatom után úgy képzeltem, itt már jó lesz, hisz egészen a paradicsom bejáratig jutottam.
Megérkezve már csak a perzselő szenvedély égetett, sürgetően vágyakoztam a világot a kettőbe aláhúzó Évára. Tudtam, csakis a vele való találkozásom és őt önmagamban való feloldásom után indulhatok el az eredeti ember felé. A tudás, az események megértése most itt segített.