A tömeg szintjén rettentő sötét korban élünk, és ezt egy ideje naprakészen szállítják nekünk az internetes hozzászólások. Borzasztó helyesírási hibák, elkeserítő egoizmus, butaság jellemzi az emberiséget össznépileg. És még azok kapcsán is gyakran a fejemet fogom, akik amúgy a divatos, mindenmentes életmódjukkal, szelektív szemétgyűjtős attitűdjükkel, valamilyen szellemi iskolát követve, “letisztulva”, “kikócsolva”, szétterápiázva tényleg már dolgoznak magukon, ha párkapcsolati témában kell megnyilvánulniuk.
Jó ideje azon mérem le, ki hol áll önnön szívéhez képest, hogy mennyire él transzparens kapcsolatban, miként oldja meg azt, ha teszem azt, az asszony mellett egy másik nőbe is beleszeret.
Elhiszem én, hogy rettentő elfojtást, elhallgatási kényszert, a másik sima átverésének magatartását örököltük felmenőinktől, de a fenébe is, a szexuális forradalom, ahol egyetlen, határozott mozdulattal írták felül az elmúlt évszázadok párkapcsolati mintáit több, mint ötven éve lezajlott, és a 19.századi házassági modell mára nagyjából semmit sem ér.
Persze, tisztelet annak az egyetlen százaléknak, aki a maga eredeti minőségében valósítja meg a monogámiát, vagyis az elsőhöz ment hozzá és a társán kívül soha senki, még csak gondolatban sem jelent meg tudata térképén.
Amikor a poliamoriáért kampányolok, – és példaként idehordom szánalmas kis történeteimet, és nem titkolom, a megvalósítással egy ilyen közegben nekem is gondjaim vannak, – akkor nem a fűvel-fával bújjunk össze, élvezzük az élet elvét reklámozom. Hanem a fogalom két fontos tartópillérét, a szerelem és az etikusság mibenlétét szeretném társadalmi szinten visszahelyezni a méltó rangjára.
A szerelemről, mint nem e világi, önnön valóságunkként felcsillanó mivoltára sokszor és sok helyen utalok, de egy ideje a blogon is gyűjtöm az e témájú írásokat.(szerelem címszó alatt) A szexust pedig a legkevésbé sem keverném a szerelem fogalomkörébe, de ez is egy másik téma.
Poliamoriakampányom fő oka a szókimondás, az etikusság, az áttetszőség hirdetése kapcsolatainkban. Ha társam mást szeret, és elmondja rendben van, ez még nem válóok, viszont ha a hátam mögött csinálja, a legaljadékabb szemétként nézek aztán rá, és itt mindenkinek egy húzása van, és onnantól elvesztette a szememben az emberi minőségét, és menet vissza moszatnak.
A gyomrom kavarog a titokban félrelépő véglények kapcsán.
Mindenki pont azon a szinten bánik a másik emberrel, ahogy magával. És éppen addig lát a társában, mint a saját szívében. És ezen a helyen is fel kell hangosítanom azt, hogy a kukába már a mai világ hangzatos “önismeret” kultuszával, ami leginkább csak pszichológia szinten toldozgatja-foldozgatja a személyt, lényegében csak a jelmezeit rakosgatja jobbra és balra, de a valódi énhez nem nyúl.
Az önismeret divatos terminus technicusa helyett mindenképp a kompromisszumokat, maszkokat félrehajító legvégső, legelső önnön valónk kutatása lenne a cél, és akkor akár egyetlen pillanat alatt felismernénk, a másik is egy két lábon járó isten, benne is ugyanaz a szív dobog, mint bennem. A teremtő szíve, és hogyan is árulhatnám el őt, a leghatalmasabbat, hogyan is titkolhatnék el előle bármit is.
Szóval madarat tolláról, embert párkapcsolatainak átláthatóságáról..