Caravaggio (borítókép) és Abraham Janssens festményei mellé
amikor a világ által lealjasított szerelem fogalmára gondolunk, jusson eszünkbe Mária Magdolna, aki annak esszenciáját eredetiben, még hígítatlanul érzékelte. Nézzünk rá erre a lányra, és idézzük fel, amikor is a világ jövő-menő érzelemmé degradálta ezen az életnél hatalmasabb jelenséget, melyet az emberiség minden erővel igyekezett lerángatni az anyagba.
Romantikus érzelemmé kicsinyítette, házasságba, párkapcsolatokba zárta, valamilyen hormonnal hozta összefüggésbe, és maximum három év élettartamot adott neki. És ami a legborzasztóbb, a szerelemben sebesültek kezelését nem tartja ugyanolyan fontosnak, mint akármilyen más súlyos kórok gyógyítását. Majd elmúlik, jön másik, ennyi a terápia, ez az ellenszere.
Nem, garantáltan a meg nem élt, ki nem bontott szerelem nem múlik el egy életen át sem, és ha nem láttam volna annyi haldoklót, nem tudnám, hogy azok a szerelmek, melyekre nemet mondunk útközben, a távozás időszakában megjelennek újra, de akkor már késő. Sokszor ezért is nagyon nehéz elmenni.
Ebben az odaadásban pontosan látható, mit jelent a szerelmet a végső és valódi énség realizációja felé eszközként használni, mely magasfeszültségű érzelem elvisz egészen a személy szakadékáig, és azt ott megfosztva az összes addigi jelmezétől, eksztatikus állapotban tartja.
Abraham Janssens festménye, ahol az angyalok vigasztalják Mária Magdolnát
Mert miről van szó, ha nem másról, mint a szerelem a halandóból a halhatatlanság felé vezető átjárójáról. A lehetetlenről magáról, mert pontosan tudjuk, az időből nem vezet út az időtlenségbe, miként a tárgyi világból sem a szellembe. Soha senki nem adott valódi receptet arra, miként érheti el az ember az istent önmagában.
Mégis mintha Mária Magdolna lényében ott világlana az út. Ez pedig az ismeretlen isten iránti őrült és lázas szerelem. Más eszközünk nincsen. És az isten iránti szerelemre pedig nem máshol mint az emberi kapcsolatainkban gyakorlunk, mert igenis fel kell készíteni a szívet a végső szerelemre, hogy ne érje váratlanul.
Arra a szerelemre, amit úgy hívnak, a személy halála, és ahonnan viszont már nincs visszatérés.