Drága testemnek gyönyörű vágyai. Tajtékzó, lankadatlan, szilaj paripám. Megszelídíthetetlen hévvel száguldó, történeteim legvégére utaztató.

És akkor egyszer csak hátamon megpihenő, sóvárgásom csókjával lehűtő, tekintetemet elfedő, tavaiban lángolásom fürdető.
Van egy lovasom, az utat végre ő sem ismerő, a semmibe bátran belevesző.
Behunyt szemek, visszatartott lélegzet, a végletekig kiélesített érzékszervek lassú alkonya.
Úgy van nyár, hogy itt a tél is, a háttér, mely tart havasan fehér. Egyszerre pattanok szét a legbujább virággá, duzzad a bimbóm, porzásra vár, ám húzódok vissza a legkisebb magba. Úgy akarok meghalni, hogy sohasem születtem.

 

35970246_10216702990717424_7684414894543732736_n

 

Fekete lapokat veszek hát elém, olyan mélysötétet, amilyennek téged képzellek, Halál, azt a partot, ahol az Anyám áll. Korom papíron korom alakja, behunyt szemekkel már látom is őt. Vékonyabb lettél, mint a papír.
Nem tudtam elképzelni ily gyönyörűséget..Hóval írok rád Anyám. Annyira vágytam, hogy találkozzunk. Tudom, mondtad, nem tudsz idejönni, meg kellett várnom a lovasom hát.

 

36268636_1745426535533867_7387207590066782208_n