Miként az életünket, e festményt is az édenkert öleli körbe. A Neretva szalad sebesen a torkolata felé, Csontváry Mostaron át úton van Libanonba, hogy végre megfesthesse leghűbb önmagát, cédrusát.

Az éden itt van, mégsem mindig tudunk róla, hisz miközben egyetlen lépéssel sem távolodtunk el tőle, mégis egy sor rémséges-szépséges eseményt kell átélnünk ahhoz, hogy végre mienkké váljon e tény felfoghatatlansága.

Ám ahhoz, hogy a szellem győzelmét az anyag felett ünneplő Jancsiból János vitéz lehessen, át kellett élnie az emberré válás  kínjait. Meg kellett ismernie, -ahogy Nagy László írja a versében, – Jób, Jézus, Prométheusz sebesüléseit, tarkóján éreznie Radnóti golyó-füstös sebét, Csokonai kráter sebét. Ki kellett bírnia, míg a sascsőr és a mennykő véresül benne (idézetek a versből) és hiába vágyta volna idő előtt eltörölni sorsát, hiába hívott villámot, hogy az  egy mozdulattal,  kivágja a történelem fölé magasodó, az eredeti emberi méltóság jelképét, a cédrust, csak óriásibb sebbé lett volna a cédruskráter hiánya.

De csakis a fájdalom és a kétségbeesés legvadabb óráiban tudta hátrahagyni a történetét, átélni lénye végtelen sötétségét, azt a helyet, mely nem is tud a szenvedéseiről, nem ismeri a kardot, mely átdöfte fatörzsnyi mellkasát. Csakis ebben a tengermélyi koromsötétben érezte először  igazán biztonságban magát. Mert a fekete aztán lassan de biztosan átölelte, magáévá tette, az érintés felizgatta és lenyugtatta, kívánatos volt és taszító is egyszerre. Az ellentétpárok közepén, a vér egyszerre forrt fel és fagyott meg benne.

S, hogy elviselje e végtelen erőt, mely szállást kért benne, legszebb reményeit idézte fel. Iluska szemeire gondolt, a szerelemre, az élet egyetlen olyan jelenségére, mely teljességében őrzi eredeti természetünk. A szerelemre, mely noha csak felcsillan a történetünkben, édes, bájos formákon tükröződik, de mely maga az Ige forrása.

János vitéz, Iluska, cédrus én vagyok, János vitéz, Iluska, cédrus te vagy, önmagunkról szőtt minden elképzelésünket felülmúló jelképünk.

Még ma találkozunk a Paradicsomban.