2016. november 10-ra készült el a harmadik könyvem, az 53 festményt és a hozzájuk írt kis szövegeket tartalmazó Piroska nem tér le az útról. A kötetet az Ursus Libris kiadó jelentette meg, angol és magyar nyelven. A következő időszakban kerül könyvesboltokba, de megrendelhető tőlem illetve a kiadótól is, ursuslibris.hu.
A könyv tervezett bemutatói:
november 12. 16 óra Szolnok Tisza pART mozi
november 22-24-ig London
december 1. Írók Boltja
december 8. Budakeszi Nagy Gáspár Városi Könyvtár
( bemutatók pontos időpontjáról a facebookon (somogyiréka festmények) és a honlapon a kiállítások menüpontban olvashattok)
Sokszor csak utólag jövök rá, milyen boldog is voltam egy-egy időszakban, a kínlódás viszont valahogy jobban tudatosítja velem, hogy most most van. Ez egy ilyen hely, fekete és fehér. Abban a pillanatban, hogy a semmiből felbukkant az én gondolata rögvest megjelent a világ is. Megszületik a kettes szám, a világ és az én.
Az előbb még éppen csak fiatal asszonyka voltam, a magam 27 évével friss anyakánt ugrottam fejest egy történetbe, ahonnan néha levegőt venni azért kidugom a fejem, most meg a fiam magasságban utolér. Történetek sokaságával díszítem magam, néha alig látszódom ki. Ezek roppant fárasztó időszakok. Szinte így megy ez 42 éve már, s csak néha sejlik fel a vászon, melyen e film pereg, amit az életemnek hiszek. Ez az én valódi boldogságom.
Az egyik szokásom, hogy szeretem feljegyezni ahol járok, naplót vezetek, amióta írni tudok. Életem egyik nagyon szép időszaka volt, amikor Zalai Károllyal még fiúgyermekünk nélkül éltünk, s minden este leültünk egymás mellé leírni, mi történt aznap, majd az volt a program tévé helyett, hogy felolvastuk egymásnak a naplóinkat.
Annak idején már társamul szegült a festés is, s minél többet festettem annál inkább arra jöttem rá csak arról tudok érdemben alkotni, amit megéltem, amit ismerek. S, hogy egyetlen ihletadóm van önmagam. A képeim az évek alatt mind konkrétabbá váltak. Már nem valami “univerzális” meséről szóltam, hanem a saját egyszemélyesemről. Elkezdtem hát naplót festeni.
Van bennem egyfajta rendszeretet, így a vágy, hogy a képeimet időrendben könyvben lássam, már sok éve megjelent bennem. Így születtek meg 2007-ben az Ursus Libris Kiadó gondozásában az Árapály-Tengermadár, majd 2011-ben az inkább ugrok egy hátraszaltót című kötetek. (mindkettő pdf-ben letölthető a somogyireka.hu könyvek menüpontból)
Azóta 5 év telt el, és több, mint száz 85*85 cm-es képet festettem. Általában az iskolai szüneteken kívűl naponta dolgozok egy-egy festményen. Mintha irodába mennék be, 10 körül kezdem. Nem vagyok egy elszállt alkotó, szigorú napirendben festek, nem várok az ihletre, hanem fáradtságosan járok utána. Ez a mozdulat nem mindig könnyű, sőt soha nem az, isten igazából a festés okán nem sok nyugodt percem van. 20 éve újratermelni magam a semmiből olykor meglehetősen kimerít.
De sebaj, mert ha visszanézek a képek felvázolta életre egy gyönyörű út tárul elém, aminek, amikor ott jártam az egyes helyszínein nem is mindig voltam tudatában. Még akkor is gyönyörű ha éppen akkor nagyon fájt. De innen, a jelen kilátójából sokkal inkább látszódik “az”, amit emberi szem el nem bír, amihez nincs is érzékszervünk, “az” ami az összes utat tartja, azokra mintákat, emberi élettörténeteket ír.
Innen látszódik a tegnapok fénye, amit a jelenben nem mindig látok, mert eltakarok. A tegnapok festményeit mintha végre már magára hagyta volna az én..
Szóval elsősorban a rendszeretetem ösztönzött egy újabb könyvre, na meg a vágya annak, hogy egy korszakra megint pontot tehessek. Persze ezeket a pontkitételeket önkényesen jelölöm ki. Majd az élet dönt, hol jön egy újabb időszak.
..így indult útjára Piroska.
Pontosan emlékszem arra a sétámra egyik vasárnap itt a hegyen. Leginkább egyedül szeretek sétálni, aznap jócskán bementem az erdő mélyére, ilyenkor szoktam kitalálni a következő képet. Akkor pont azon gondolkoztam, milyen lett volna az a Piroska mese, ha a kislány nem tér le az útról, nem szed virágot nagymamának, így farkas sincs, sőt a nagymama házához sem tér le. Csak megy, megy, ameddig a lába viszi, aztán ahol már nincs tovább út, leül. Ebből a mozdulatból indult el a könyv is, no mert minden képem pontosan ugyanennek az ismeretlennek feszül neki, minden képpel elmegyek addig, míg az elme elmehet, aztán előbb-utóbb egy falhoz ér, ahol meg kell adnia magát, hisz ott egyetlen én sem jutott még át.
A könyv 4 részből áll, és a valódi idő mentén halad. Főszereplője egy én, aki éppen lehetek én is, de bőven lehetne akárki más, a név kicserélhető, mindannyiunk története ez. Hisz itt minden ugyanaz a víz, csak a buborékoknak a felszínen van más formájuk, méretük..
Íme pár oldal a könyvből a Salt Comm grafikai stúdiótól.
