Menyegzős keresztelő és keresztelős menyegző

Addig-addig súgtam a füledbe, hogy jövök, igen, egészen a semmiig, a semmibe, hogy azalatt még az a dinnye is megérett, amit véletlen teljesen nyersen hoztál pár nappal azelőtt.

Pedig micsoda erővel álltál ellen, de nem hagyhattalak. Mert egyből felismertelek, és talán jobban tisztában voltam a vágyaiddal, mint te magad.

Mikor először találkoztunk, én már ismertem Naraszimha-t, az oroszlánfejű istenséget, ő gyógyított ki ugyanis a legnagyobb betegségből, az emberi létből, és tudtam, neked is ugyanarra a gyógyszerre van szükséged, mint nekem. Az ő gyógyszerére.

Ezért voltam kényelmetlen, kemény, szinte kegyetlen veled. És erre az őrült bátorságra – sőt vakmerőség volt az már bőven – pedig csak azért vetemedtem, mert ismerek valakit, aki jobban lát engem, mint én magam, és aki velem is hasonlóan kemény volt, mint én veled. Csak ez segített ugyanis abban, hogy igent merjek mondani kérdés nélkül neked.

Ezért léptem a lábadra, mert a saját súlyod és elhatározásod kevés lett volna ezen a helyen. Ehhez a döntéshez ketten kellettünk.

És akkor végre, mint valami új végtagot, meg merted mozdítani a szárnyaid. Elsőre nagyon bizonytalan voltál, de hát érthető, hisz kisfiú korod óta nem használtad őket, hisz roppant nehéz múlt nyomott, ami most már közös, és ami miatt egy éven át kitartóan be akartad bizonyítani, hogy nincsenek szárnyaid, hiába erőlködöm, egyedül maradok, feleslegesen találkoztunk.

Történetünk legszebb része, hogy a menyegzőnk egyszerre a keresztelőnk napja is, mert ezen a ponton új névre volt szükségünk. Egy új névre, amit soha nem fogunk tudni kimondani. Ez az egybeesés azóta sem értem, hogy történhetett meg, így semmi más esélyed nem maradt, csak számodra is az igen itt az út legvégére.