A Mester kinyitotta kertjének kapuit, még a hajnal óvatos rózsaszínje sem húzott csíkot az éjbe, oly sötét volt.  De az első énekesmadarak már koncerteztek, és sorjában kapcsolódott be az összes többi, lassan olyan zsivaj volt, hogy nem lehetett már aludni.
Felkeltem hát, pedig nagyon nem szeretem hajnalban elhagyni az ágymeleget. Téged is kihúztalak a paplan alól, szinte még aludtál, ahogy elindultál velem.  Szeretem, ha ilyen vagy, ha nem ellenkezel, még alszik a nappali, okos, mindenhez értő kis fejed. De tudtam, ma kell indulnunk, a kapuk nincsenek mindennap nyitva ám, és bennünk sem lobog nap mint nap ugyanaz a tűz, mely ennyire hajt. Éppen csak egy kis kerítést kell majd útközben átugorni. Talán az is sikerül, emiatt is vettem fel rövid szoknyát, hogy ne zavarjon, ha ugranom kell.

 

kerítés (1)
A Mester kinyitotta kertjének kapuit, és én elindultam, húztalak magam után téged is, úgy voltam vele, jó azért nem mindig egyedül menni. És hátha ma..hátha ma lesz az a nap, hogy a nyitott kapuk okán bejuthatunk a kert legmélyére, és nem ülünk le kávézni, fagylaltozni, eszmét cserélni, veszekedni, vagy éppen egymást szeretni félúton, hanem nyílegyenesen  hatolunk be.
Vajon a kertben szarvasok sétálnak nagy délcegen vagy sűrű erdős itt a táj?

 

 

szarvas1

Mi lesz a kerítéssel? 85*85 cm 2016

 

Emlékszel, tavaly már szereztünk a kerthez egy térképet is. Mondtad, itt már nem mernél enélkül elindulni, jó egy rajz, amelyen madártávlatból látszódik, merre kell mennünk. Irányt kaptunk, gyönyörűt.

 

Réka festménye 001 - Copy

A térkép 85*85 cm 2015

 

Időjós házikó lakói egymásba karolhatnak végre, kit érdekel itt, milyen idő is lesz ma. A kakukkos óra szabad madara mutatja az utat. Én meg ennek nagyon örülök, meg is duplázom magam, hogy kétszeres is tudjak örülni.

 

 

időjós1 - Copy - Copy (2)