a piros szívecskés pulóverem esete
Noha óva intett anyukám attól, hogy őszinte legyek, és nagyon gondoljam meg, ki előtt nyitom meg a szívem, nem sikerült szót fogadnom neki, mert képtelen voltam a hosszú évtizedek ellenére elsajátítani ezt a mozdulatot. Úgy tűnik, zsigerileg alkalmatlan vagyok rá, nincs ajtóm, sőt ahogy körülnézek, fal sincs, ahova be lehetett volna építeni a nyílászárókat.
Talán mert minden találkozásban egy álruhás istent remélek, a lehetőséget arra, hogy a másikon keresztül felragyog valami valóságos, az igazi. És istent látni csak maszkok, páncélok, falak nélkül lehet. Ez a fajta meztelen lét, amit hozok az ár, amit érte fizetek.
Persze rendre pórul járok, hisz harcmezőn próbálok átjutni védőfelszerelés nélkül, és nem nehéz elképzelni, milyen sorsra jut az ilyen..Úgyhogy ne kérdezzétek a falaitok mögül, miért vinnyogok ennyit, de nem azért, mert fájdalomra gyúrok, és szeretek szenvedni, ezt azért megsúgom.
De nem fogom a világot és a másik embert okolni a sérüléseim miatt, pedig milyen könnyű is lenne, mert tudok róla, itt minden a belőlem felbukkanó káprázat. És noha az is igaz, rengeteg köröttünk a magát maga fölé hazudó, mély érzések nélküli szélhámos, akit mert nem szerette az anyja, abuzálta az apja egy életen át a világon veri le fájdalmát, mert rengeteg itt az olyan lény, akinek nem volt elegendő 50 év se, hogy feldolgozza a rajta esett sérelmeket, és képtelen szeretni, és a másikon vezeti le a frusztrációit, de ez az ő dolga. Az meg enyém az, hogy egy ilyet épp behívok a sorsomba.
És, hogy miért, azt majd kibogozza egy terapeuta, akihez nem fogok elmenni, mert azt a tanácsot, amit én adok magamnak, úgysem találja ki helyettem.
Ami pedig az, ha összetörik a szíved, akkor az a szív annyit is ér, és érdemes levetni, mint valami pulóvert, és addig vetkezni, míg meg nem találom azt a szívet, amit már nem lehet összetörni.
Pont úgy kell levetni, mint a pár hete elvesztett piros szívecskés pulóveremet. Milyen “szépen” is előrevetítettem magam számára április 26-án a jövendő heteimet. Ma kaptam a hírt, hogy megtalálták, s ott feküdt kifordítva, összegyűrve, mintegy magába kapaszkodva, elhagyatottan az egyik széken dél-Portugáliában, szegényke.