(kimásolt történetleírás:
A hazájából elüldözött rendező, Mohammad Rasoulof filmje, a 2024-es cannes-i filmfesztiválon a zsűri különdíját is elnyerő The Seed of the Sacred Fig (A szent füge magja) egy társadalmi dráma, amely egy végletekig kiélezett macska-egér harccá alakul állam és individuum, férfi- és női szerepek, privát- és közszféra találkozásának töréspontján egy elnyomó rendszerben. A családfő Iman (Misagh Zare) ambiciózus középosztálybeli ügyvéd, aki az iráni kormánynak dolgozik. Nemrégiben léptették elő állami nyomozóvá – ami a forradalmi bírósági bíróvá válás ugródeszkája -, a jövedelem és a társadalmi elismertség növekedése mellett pedig a családja világos utasításokat kapott arról, hogy mit várnak el tőlük, miközben Iman csillaga egyre magasabbra emelkedik a rezsimen belül. Feleségének (akit Soheila Golestani színésznő és aktivista alakít) és kamasz lányainak (Setareh Maleki és Mahsa Rostami) be kell állniuk a sorba, ha nem szeretnének bajba keveredni..)
Mohammad Rasoulof
innen tőlem:
az a szörnyű ebben a férfiisten képére legyártott rendszerben, hogy addig nem visítunk, lázadunk, míg legalább olyan erőteljesen meg nem mutatkozik rettentő, ördögi ereje, mint e filmben, a Közel-Keleten. Itt Európában – ebben a langymeleg pisiben – ellubickolunk kellemesen, és csak ha már tettlegességgé, teljességgel lehetetlenné nem lesz egy helyzet, – mondjuk a férfi kinyomja a barátnője szemét – lépünk fel ellene. Olyan ez itt nálunk, mint egy láthatatlan, pszichés betegség, mint például egy visszafordíthatatlan tudatmódosulás, (amit elég közelről ismerek) pánikbetegség vagy éppen kibírhatatlan fóbia. Addig, amíg minimum egy rákot nem gyártasz le magadnak szörnyű élethelyzeted okán, vagy nem vágja le a lábad a villamos, a világ nem veszi igazán komolyan a betegséged, mert nincs konkrét fizikai tünete. Itt visszhangzik bennem a sok balgaság, de hát mit vinnyogsz, hisz van mit enned, másnak mennyivel nehezebb.
Minimum a rabszolgája kell, hogy legyél a férjednek, kendőben kell járj, teljes lelki és anyagi kiszolgáltatottságot kell tűrnöd mellette, hogy a világ felfogja végre, amit az ember a maga fölé képzelt/hazudott/remélt istenkép nevében tesz, az a legmélyebb istenkáromlás.
Isten soha nem mondott semmit, nem írt törvényt, nem is tud erről a világról, mely valóságosságához képest csak egy káprázat, eszébe nem jut az alföldnek a délibábbal foglalkozni, hisz istenhez képest ennyi a mi valóságosságunk.
Mi itt Európában megúsztuk egy kilencedik parancsolattal – hogy ne kívánd felebarátod házastársát-, a férfi férfiasságának levágásával, a nő szertelen, szabad szépségének szabályok közé zárásával, a recsegő-ropogó monogámiával, aminek végeláthatatlan sok károsultja, lelki és testi betege van.
Ám a gyökérok keleten és itt is ugyanaz, ami pedig nem más, mint az ember mérhetetlen hatalomvágya, és istent a trónról ledöntő hajlama, ami úgy tűnik, sikerül is neki épp. Legalábbis amíg a Föld azt nem mondja, na most elég, takarodjatok féreg emberi nép.
Igen, rettentő szégyen egy élősködő faj egyede lenni, nem is akarom hárítani a felelősséget, hisz én is meggyalázom istent már abban az első pillanatban, amikor azt hiszem, van szabad akaratom.
A gyökérok az elképzelt isten nevében történő teremtéstörténetek, vallási törvények, együttélési szabályok gyártása, és ami a legfőbb gyalázat, a szexus háziasítása. Mert a hataloméhes ember azért rafinált is, és pontosan tudta, az isteni sehol máshol nem lép oly közvetlen be az életbe, mint a szexuskor! Ott kell hát szigorú szabályokat írni isten nevében a tömeg fölé. És a balga, bamba, buta nép ezt bevette. És ezt bevette Iránban és itthon is, különben nem lenne kérdés, hogy a szexus – mint az élet legistenibb “valutája” – szabad és semmilyen kötöttséget nem bír, melynek erejét csak a valódi istent imádó ember viseli el, aki mer oroszlán lenni. A birkáknak karám kell, monogámia, külső törvény, mert a bensőt – amit a szent szexus írt a szívbe – aligha hallják és bírják el.
E gyalázattól ugyanígy szenvedünk Magyarországon is, mint Iránban, a fölénk képzelt, szakállas istentől, melynek törvényei még a legvadabb ateistákat is áthatják. És ebben a langymeleg medencében annyiban nagyobb a baj, hogy itt még csak egy sunyi, halk alattomos kór ez, egy láthatatlan betegség, ami azért sűrűn szedi az áldozatait, de sok kényelmet is ad. Mert azért elég jól elvegetálgatunk ebben a keresztény rendszerben, tegye fel a kezét, aki tényleg tesz ellene, és igazán őszinte az asszonnyal..egyszerűbb hazudni, legalizálni az átverést, megszokni, hogy a szexust kapcsolatokba zárjuk, mert végül is isten rendelte így.
Változás persze elkezdődött, és millimétereket haladunk is, de szerintem előbb borul ránk ez a rendszer, minthogy mindenki végre rájönne, isten nem teremtett párkapcsolatokat, Ádám és Évával átvertek, de nagyon, a monogámia az ördög műve. Valami egész mást teremtett, és annak feltárása lenne a következő emberfaj feladata. És talán pont most történik épp ennek a szörnyű csürhének a kettéválasztása, igazak jobbra, hamisak balra..
