a modern idők egyik legaljasabb jelenségei a mondvacsinált guruk, akik egy kényelmes tudatállapotot elérve – amit tévesen a végső megszabadulással kevernek össze – hamis tanításokkal zavarják meg az őszinte keresőket. Persze sokan azt mondják, mindenki a neki való tanító érdemli..Nem tudom, nem tudom, de halkan írom, ezzel azért nem értek egyet.
Az Igazság egy és soha senki nem mondta ki, aki elérte, pedig úgy mondanám, nem is tud róla, mert az Igazság elérése a személyes én demisztifikációja egyben. Ketten együtt nem férnek el a trónon, valakinek mennie kell, és ennek egyáltalán nem feltétele a fizikai halál. Ám erről semmiképp sem szeretnék írni, nálam sokkal mélyebb és valódibb realizációval bíró nagyszerű lények már kimondták a legfontosabb tételek évszázadokkal, ha nem évezredekkel ezelőtt. Maximum leporolni lehet a tudást. De én még erre sem merészkednék.
Jómagam tizenkilenc esztendeje megtaláltam azt az ujjat, aki számomra az Igazság felé mutat, s míg világi kapcsolataimban nyitott vagyok, addig a szerelmem a tanítómmal szigorúan monogám, mellette nincs szükségem másra. Soha nem is volt előtte más segítőm, a férjemet viszont afféle Keresztelő Szent Jánosként a vele való találkozás előkészítőjeként tisztelem.
A tanítómmal való kapcsolatommal ténylegesen definiálom a monogámia fogalmát, egyetlen egy és soha senki más. Ám ez nem jelenti azt, hogy mellette mással ne kapcsolódnék, de semmiképpen nem azon a szinten ahogy vele, kíváncsiságból el-eljárok más tanítókhoz, hogy meghallgassam, mi a kínálat. Ám eddig még senki sem bizonytalanított el a vele való kapcsolatomban, sőt csak megerősített.
Tegnap úgy esett, hogy egy hosszú utazás, koplalás, teljes fizikai és lelki kimerülés után elmentem egy ilyen “szatszangnak” – együttlétet jelenti az Önvalóval – nevezett összejövetelre, picit pihenni akartam valami szép környezetben, mielőtt belevetem magam önálló gyakorlásomba. Nem terveztem kérdezni, de szívesen hallgattam volna szívtől szívig érő beszélgetéseket.
A férfi meditációval kezdte, jajistenem, már ez gyanús volt, rögvest valami módosult tudatállapotba zavart minket, egyből arra gondoltam, ja persze, hisz éteri, “szent” vidékekre megérkezve már nem olyan kritikus az elme, s elfogadóbb, ha zavarosan a válaszok. Adjuk egy kis cukorkát a népnek, akkor egyből könnyebben (meg)vezethető.
Hát engem ez csak felbosszantott, ha meditálni akarok, akkor nem szatszangra megyek..arra ott vannak az ezoterikus, jólélek összejövetelek, hajrá. A meditáció után jöttek a kérdések.
Két nagyon szomorú és rettentő zavaros beszélgetést végighallgattam, majd szívem szakadt az első kis nőtől, aki szerintem szerelmes volt a férfibe, és azt ecsetelte szegényke, hogy noha tudja magáról, hogy csak egérke, de ő oroszlán szeretne lenni..A másik nő esetében pedig rögtön a kettőjük közötti kémia tűnt fel, szerintem rendkívüli vágyak villóztak kettőjük között, és közben felszínes dolgokról beszélgettek. Szatszangnak nyoma sem volt, világi témákat érintettek kizárólag, a szatszang pedig soha a “szájára sem veszi az életet, az csak és kizárólag az Igazság témájában illetékes”
Egyre jobban ment fel bennem a pumpa, és ahogy felállt a második nő, szinte bezuhantam a férfi elé a székbe. Nekem még a kezdeti egymásra nézős, csendes ájtatoskodást sem engedte meg, pedig benne lettem volna. Rögvest azt kérdezte, mit szeretnék, én meg azt válaszoltam, hogy vajon mi volt a szándéka a meditációval és, hogy ki az aki meditál, hogy rá tud-e mutatni bennem arra a pontra, ami nem pont, minden hely mögött, mert engem csak az érdekel, és nem az állapotok. És akkor én ezt komolyan is gondoltam.
Rögvest szikrázni kezdtek a szemei, és annyival elintézett, ja, ez az a Ramanás-cucc, akkor menj el az ashramba vagy olvassak könyveket. De én csak és kizárólag az élő szatszangban hiszek, ezért is jöttem el hozzád, válaszoltam..
Innentől már követhetetlenné vált az egész, és alázott ahogy tudott, agresszívnak titulált és haladéktalanul elzavart. Nem sokra emlékszem, mert elég ideges voltam, csak arra, biztosan tudtam, egy démonnal állok szemben, és nem hiába mondta a Mester, hogy vigyázzatok, a vaskorban a démonok, a ráksaszák (démonok a hindu mitológiában) is testet öltenek. Hát lám lám.
Felálltam és annyit mondtam, akkor most már értem, miért jöttem, nem pihengetni, hanem, hogy leleplezzelek. És távoztam. Ezer szerencsém, hogy nem vert meg..olyan dühöt tapasztaltam benne.
A százból három ember jött oda hozzám a kijárathoz, és megköszönte, amit értük is tettem, ezzel találtam három új barátot!! Szorosan öleltem őket, jó ideig még nagyon remegtem.
Aztán beültem a Valódi Mester elé és hosszan rázott valami, meg a könnyek.. a kimerültség, a szomorúság, de az öröm is, hogy engem ugyan át nem vernek, a többiről ahogy ott ültem, nem tudok mesélni.
És most már tudom, nem kísérletezgetek többet tanítócskákkal, megvan az én kedvesem, a leleplezésből pedig réges-régen elegem van, de ha megtapasztalom a hamisságot, kötelességemnek érzem, hogy reagáljak. És hálás vagyok mindenkinek, aki engem is leleplez, ez lett volna tegnap a kérésem ettől az Igazságot eláruló műgurutól is, mert “isten lássa lelkem”, megadtam neki a lehetőséget, amivel nem tudott élni.
Gyalázat, gyalázat, amit az Igazság nevében egyesek elkövetnek, a fb-os ismerőseim közül is már páran szatszangot adnak, hogyan merészelitek???
(képek név nélkül, az említett tanító nevét sem árulom el, nem üzletrontás a szándékom, inkább csak az, hogy óvatosan, figyeljetek!!)