A Nyitva című film mottója akár Kötter Tamás IKEA, vasárnap című regényének mondata is lehetne: “Állítólag, ha a hormonszintünket nem emelik meg időről időre újabb vágyak, a sejtek egy idő után úgy érzik, hogy már nincs miért küzdeniük”.
Kedvenc témáim egyike párkapcsolataink válsága és forradalma, és éppen azért, mert találkozni vágyok ég és föld között. És igazán találkozni csak picit sérülten lehet, vagyis, amikor már hullik rólunk a vakolat, esik le a maszk, a manír, amikor már szorít az élet kínálta összes szerep.
Nem vagyok mazochista, de végtelenül unom a “boldog” embereket, ezen belül pedig a boldog monogám párkapcsolatokat. Megközelíthetetlen külön bolygók ők, kiváltságos elitutazók. Az meg a rendbontó, aki házas férjekben is gyönyörködik, mert ilyet ugye ebben a szabályrendszerben, amiben élünk, nem lehet. Ő már kalitkában, egy asszony tulajdona lett, stoptábla van ráfestve. Még odanézni sem szabad. Emlékszem, pár évig én is hordtam a karikagyűrűt, tudom, milyen ez..Mint valami zsákutca, a természet rendje elleni fellázadás. Pedig önmagától milyen szépen is nőne az emberi szív, de így szabályok között csak sínylődik, nem bontakozhat ki “istentől rendelt természete, hogy szeret és sokfelé és sokat”.
Kedvenc témám, mert mindenkit érint, életre halálra a szerelmet, a megértést, a nagy őt üldözzük, és soha sehol nem szenvedtünk ennyit, mint párkapcsolatok okán. Néha azt gondolom, miatta a háborúk, egy elfuserált szerelmi történetből lesz frusztrált katona, valahol le kell vezetni a dühöt, ki kell engedni a csalódottságot és az agressziót. És ki tudja,a legtöbb betegség vajon nem azokra a rossz kapcsolatban eltöltött évekre vezethető-e vissza, amikor félelmünkben – mikor változtatnunk kéne – inkább elfojtunk, aztán egy ponton túl már nem bírja a test sem tovább.
És amikor nehéz, csupán akkor szólunk végre, boldogságban csak dalolunk, és fittyet hányunk a világra. Jó nekünk, értünk kel fel a nap, és világítja hófehér fényét a hold éjszaka. Legtöbb barátomat is boldogsága okán vesztettem el. És akkor jelentkeztek újra, amikor a cipő már nem csak szorított, hanem tört is nagyon.
Nagypál Orsi fimjére számtalan előítélettel ültem be, olcsó kis limonádéra gondoltam, ahol majd az lesz a végkifejlet, hogy noha így-úgy-amúgy kipróbáljuk az egyéb kerülőutakat, melyek közül a legtöbb bőven lehet, hogy csak tévút, de a végén visszatérünk az egyetlen egyhez. Mese habbal gyerekek, mehettek aludni. A Nyitva nem mélységes filozófiai mű..a párocska beszélgetéseinek dimenziói is éppen csak horzsolnak, sorozat-nézős, ágyban eszegetős cukipáros, akik egyelőre az életben keresik a megoldást.
De a film nem is szándékozik a párkapcsolati témák teljes spektrumát lefedni, éppen csak egy nagyon is aktuális témát vet fel, az egyenességet, mely nem csak a férfi-női kapcsolatainkból, hanem az élet számtalan más területén is gyakorta hiányzik. Szerelmekben talán a legjobban ábrázolható, itt tűnik fel ennyire direktben, ha hazudunk, meg ha elhallgatunk, ami ugye a hazugság egyik ikertestvére..
A film egy olyan szobába kopogtat, melynek ajtajára az van kiírva: őszinteség. Ám ebből nem következik a boldogság maga, de talán a reménye egy valódi boldogságnak, mely nem az érzelmeinken nyugszik. Ha egyenes vagyok a másikkal, lényegében magammal vagyok őszinte, hisz a világ jelenségei saját kivetüléseim, így ki mást is csaphatnék be, mint magamat..
Hogyan kommunikálsz a férjeddel, feleségeddel? Megmondom ki vagy, s hol laksz abszolút magadhoz képest.
És akkor itt van egy kedves páros..Persze tudom, mind Radnay Csillában, mind pedig Kovács Lehelben benne van a mélyebb, drámaibb szerepre való kvalitás, ám zsenialitásuk, hogy ezt a viszonylag viccesre megírt szerepet is teljes hitelességgel adják elő. Szerettem őket nézni, drukkoltam nekik. Szerettem, hogy egyikük sem csúcsmodell, hogy emberek, hogy szépek a maguk töredékességében. Szerettem a vágyukat az egyenességre, hogy valami tényleg újat akarnak, hogy reformerek. Mert az új majd abból virágzik ki, ha bátran azt mondjuk, ami bennünk lakozik, s nem azt, amit előírtak. Az új majd abból lesz, ha megnyilvánulásaimban is én én maradok.
A vágyaink valódi természete is annyira szép és rendben van. Minden sóvárgásunk valójában az abszolút igazság iránti vágyunk kishúga..Valaki bennünk nem tud megállni félúton, kénytelen szabályt bontani és kerítéseket szaggatni, mert folynia kell, haza önmagához.
Nincs semmi baj, egy hajóban úszunk, ne játsszuk már el az ájtatosat. Ez a film minden felnőtt ember természetére mutat rá, és végre mozivásznon beszélünk róla. Imádom, hogy utat törünk, hogy kalapáljuk a kézhez kapott párkapcsolati mintáinkat, mert szenvedtünk már bennük eleget..
Legkevésbé sem vagyok váláspárti..Hány gyerek élhetne ma is teljes családban, ha a szülők egyenességre törekedtek volna, és valódi próbálkozások születtek volna a párbeszédre. Ha útközben tényleg felnőnénk, s nem valami ovis homokozóban legyártott házasélet eszményéből lenne a társadalmi főminta még mindig megformálva..
Hanem ha a nagykorúság minőségi szintet lépést jelentene, ha ott és akkor a szívünk is felnőne..
Mert a szív az sokkal, de sokkal nagyvonalúbb annál, mint ahogy mi azt örököltünk. És a párkapcsolataink az első hely, ahol vizsgázunk.
A megnyilvánult világ tárgyai – lásd férfi és nő – iránti kívánalmaink elkopnak útközben, mert ez a természetük. De maga a vágy nem tűnik el. Az azért lakik bennünk, mert hazavágyunk, és ha nem vágyunk rá, sosem érjük el. Köszöntöm hát az összes vágyamat.