Nagyon siettem élni, hogy mire ideérsz kész legyek mindennel. Elcsituljon végre az élettel kapcsolatos oly sok vágyódásom. A fagylaltozóban ki akartam próbálni az összes ízt, hogy ne hiányozzon semmi, hogy mindet ismerjem.
De aztán a tizenvalahanyadik íz után – és tényleg volt itt néhány különleges, a tökmagos, a kápia paprikás és pezsgős marcipános – egyszer csak elég lett, nem akartam több élményt. Elfáradtam, telítődtem az élettől.
Hanyatt dőltem hát végre, hogy a nap felé fordulva végignézzem a legszebb előadást, ahogy a tegnapjaim, összes ölelésem, csókom és az őket kísérő végtelen kínlódás elkezdjen lecsorogni rólam.
Ebben a magamtól majdnem teljesen eloldozódott állapotban pillantottam meg a horgoló kezet, és szólítottam meg először teljes közvetlenséggel:
Bonts le, kérlek, tekerj vissza a gombolyagodra teljesen! Ha esetleg vissza akarok tartani magamból valamit , ne hagyj. Légy szigorú velem, következetes.Majd horgolj belőlem szép terítőt!
