Messze vagyok épp a földtől, melyben pihensz, mégsem lehetnék közelebb hozzád. Itt száz ágra süt a nap, az első hetekben szinte fájtak a sugarak. Korai volt nekem, a télimádónak a februári nyár. Aztán döntöttem, megszeretem hát ezt a végtelenné lett, a többi évszak felé elmozdulni nem vágyó tavaszt. Beláttam jobban járok, ha novemberig jóban leszünk. Azért bevallom neked, alig várom a novembert, de ezt ne mondd a tavasznak.

Zsuzsa 2A télben itt vagy, a télben itt van a halálnak az a gyönyörű arca, mely nem látható az életből. De abban a mélysötétben, a legsűrűbb decemberben néha mégis feltűnik.

Hozzám közelebb van a holtak birodalma, mint az élőké. Bárcsak az élők is olyan gyönyörűek lennének, mint a holtak, bárcsak az élők is kibírnák azt a meztelenséget, mely a tied. Tudod, hogy útközben egyszer én is meghaltam “picikét”, jött a halál és letépte rólam a gúnyáim, azóta nincs az a ruha, melyet magamra tudnék ölteni. Azóta a holtakhoz járok megmelegedni.

Míg itt voltál eltakart minket egymástól az élet, hiába nyúltam feléd, nem értek el hozzád a szavaim. Aztán azon az utolsó előtti napon találkoztam veled. Ott múlt el anyám és született meg az Anyám.

Halálod egyetlen pillanat alatt elmosta a korábbi idők nehézségeit.

Mintha az évek, mint mintás lapok egymáson pihennének, s annak egyes szakaszaiban ugyanazok a témák támadnának ismét fel, így évről évre ilyenkor február végén átélem veled a szenvedéseid. Ilyenkor az élet megmutatja, milyen az, amikor csak az élet van jelen, önmagába zárva, amikor lakat van az ajtaján, amikor pusztuló anyaggá lett az, ami valójában a Gyönyörűség.

Ebben a pár utolsó napban 4. évfordulós halálod előtt veled kínlódtam, az adott erőt, hogy kibírjam, hogy tudtam, össze vagyunk kötve. Annak idején nem tudtam ilyen mélységben veled lenni, hisz fogalmam sem volt arról, hogy a halálra készülsz. Mivel alig tudtál beszélni, nem mesélted el, merre tartasz, én meg naivan azt hittem, még akár éveink is vannak e teljesen apróra tört életben, ami maradt neked. Nem hittem el, miként senki sem, hogy meghalhat az anyja, talán pont azért, mert ez így nem is történik meg.

DSC02895Most már tudom e nagyon nehéz szakaszom az életen át a te agóniád tükröződése. És az egyetlen mozdulat amit élő élőnek adhat, mert segíteni itt sokat nem lehet, hogy együttérzem így visszamenőleg veled a nehezet. Képzeletben odamegyek 2016 februárjába, és végigélem ezt az utolsó szakaszt veled. Ez minden évvel megtörténik azóta.
Ám tudtam, február 18-ra elmúlnak a kínok, ünnepelni fogok, üdvözöllek Téged. Anyámat a Megszületésének 4. évfordulóján.