Nem ma van, nem holnap, de augusztusban, és szigorúan egyedül ünneplem, a születésnap magánügy, max. anyuval kettesben.
Majdnem fél évszázad kellett ahhoz, hogy amit háromévesen már tudtam, azt a földi rendbe is átmenekítsem, mert egyszer csak rettentő elegem lett abból, hogy nem létező világokat szolgálok a valódi helyett. Egy talmi névért, egy nemért, éppeni női testemért egy hazug rendszert cselédje vagyok.
Ami önnön jogán valójában nem is létezik.
Mert ki emeli ki a hullámot a tengerből, irányítja a felhőket, és színezi zölddé a lombokat márciusban, ha nem a szerelem? Eljött egy pillanat, amikor felfogtam, botrány a létezésem, hisz lassan ötven éve mégis csupán titokban szolgálom, azt, ami egyedül valóságos.
Pironkodva viselkedem, titkolódzom, ha meglátogat a legkiszámíthatatlanabb, legerőteljesebb emberi érzelem. Magyarázkodok, és visszatartom nagy részét, mert megijednének és elszaladnának tőlem, ha az egészet megmutatnám..és akkor egyedül maradnék, és jaj nekem.
Egyszer csak öklendezni kezdtem az áttetszőnek címkézett, alapvetően hazug magaviseletem miatt, mert észrevettem, hogy noha meg merem engedni a szerelemnek, hogy a képeimen és az írásaimon át megmutassa magát a világban, de magamat azért nem adtam volna oda neki teljesen, mert élni is kell, naná.
Egyetlen pillanat alatt lett undorom saját védekezésemből, és aki emlékszik arra, amikor az éppen megemésztett étel feljön a gyomrunkból, az pontosan tudja, milyen az, amikor biztos vagy benne, hogy vége, és egyetlen kanállal sem tovább..
Befellegzett, vagy a szerelem vagy kiszállok innen.
Aznap ültem le a Duna mellé, és vettem észre, hogy mozog a Visegrád a hegy tetején..
Onnantól végérvényesen e felfoghatatlan, várakat hegyoldalon legörgető erő szolgálója lettem, aki kénye-kedve szerint rángat az életen át, és nem én leszek a megmondója annak, milyen törvények szerint választ mellém társat, hogy irdatlan erejét felfedje ebben a világban annak, aki van és uralkodik egyedül mindenek felett.
