Szia Nelly, lenyűgöző voltál.

Végigélni egy majdnem huszadik századot, annak összes kínkeservét testközelből ismerni, majd a személyes történetben is megannyi érthetetlen és korai veszteség,  ’58-ban  megpecsételődött anyai sorsod,  majd férjed  is idejekorán elvesztetted, és 43 éves korodtól halálodig teljesen egymagad maradtál. S eközben ahelyett, hogy fogyott volna, éppen ellenkezőleg, csak nőtt a szépséged. Halálos ágyad mellett meg mertem kérdezni, na de Nelly, hogy csinálod? Honnan nyered e nagy magányhoz szükséges erőt? A Hospice-ban, ahonnan még majdnem gyógyultan távoztál  meg is jegyezték az ápolók, ritkán látott angyalarca van a néninek. De te sosem voltál néni, te Nelly voltál, kortalan.

 

30020447_10216117196312930_1711402242_n

Nelly

Nelly, vagyis Martonfi Kornélia anyai nagyanyám Inci testvére volt, és abban a házban élt, itt a budakeszi Fő utcán, ahol én is felnőttem. A Martonfi lányok kisebbike, alkatában is  a picike, az elnyomott hugica. Kislányként alig láttam, mert 4-kor kelt, hogy 6-ra beérjen dolgozni a város másik végére, és jó egy évtizedig nyugdíjas évei alatt is könyvelőként tevékenykedett a szanatóriumban, 70 körül kompjúterrel tanult számlázni. Élete fegyelmezett tánc volt, mozdulataihoz órát lehetett volna igazítani.
A madarak és a virágok nagy barátnője és gyógyítója volt. Szerintem  értette a nyelvüket. Verandája pálmaház volt, s mikor kérdeztem, mi a titka e szép növényeknek, azt mondta, mindennap beszélgetni is kell velük.
Nelly, ahogy említettem nem válhatott vérszerinti édesanyává, de a keresztanyává annál inkább.  Négy keresztgyereke is van, anyám,  öcsém, a fiam és én . Így ebben a szövetségben az öcsém mellett az anyukám és a fiam is testvérem, kereszttestvérem. A keresztszülő feladata a gyermek lelki fejlődésének segítése, ha az árva marad átveszi e vérszerinti édesanya helyét, így nekem Nelly volt az elmúlt két évben az anyukám.
Decemberben, egy hónappal komoly műtéte után, melyből az orvosok még akár felépülést is ígértek egyik nap váratlan azzal várt, hogy eljött érte a halál. Ennek tényét inkább izgatott várakozással fogadta, ahogy mondta, életének már csakis egyetlen célja van a teljes belesimulás az ismeretlenbe. Lenyűgözött az a fény,  mely pillanatokra megjelent az arcán, melyet aztán felváltott az emberi rettegés, hisz meghalni félelmetes és nehéz. Mindenkim odaát van már, mondta nekem többször, itthagytak engem. Csak a vége ne legyen fájdalmas és túl hosszú, ebben reménykedtünk ott a János kórházban.
Az utolsó két hónapját otthon töltötte, innentől apám ápolta főállásban, nagy vágya volt, hogy ott halhasson meg, ahol született, méltó körülmények között. Hála családunknak, ez a vágya teljesült.

 

DSC00554

Marcival a Hospice-ban

 

Nelly haldoklása méltóságos volt,  nekünk itt maradottaknak pedig roppant hosszú és tehetetlenségtől  kínzó.

Nagycsütörtök éjszakáján már együtt ültünk a kertben, ami a gecsemáni is lehet, ám ez a misztérium megismétlődik minden nappal minden érző szívben, és az ünnep csak kierősítheti, emlékeztetheti az embert egyetlen szövetéségére, melyet születése előtt kötött és melyről a szerencsések egyetlen pillanatra sem feledkeznek meg életük során.
Nagycsütörtök éjszakán egyedül voltam én is a senkiföldjén, akárcsak Nelly és vágytam az angyalt, melyről Pilinszky úgy ír, az ember és Isten közötti vákuumot töri át, és feledhetetlen dicsőségű küldetése után  nincs több magány, eltűnik a fal ember és Teremtője között.
Nagypéntek délelőttjén már csak a magány maradt és a kimondhatatlan szomjúság. Ebben a teljes elhagyatottságban apám hívott a hírrel, hogy Nellyke elaludt. Ezt meghallva  csordultig lett a szívem.. Az a nagyon ritka, szinte nem is evilágból való sírással vegyes mélységes megérintettség járt át, amelyet meg nem érthetek.
Keresztanyám távozásával megérett bennem a bizonyosság, én nem ez a test vagyok,  születésem és halálom csak délibáb.
A test mellett, melyet a család készített fel az utolsó utazásra leültem kicsikét, néztem ahogy  a lélek elhagyja a porhüvelyét, és akkor már együtt ültünk a test mellett Nelly és én. A néhai Nelly, akiről valójában sosem tudom meg ki volt  igazán, mert ez az a titok, melybe elme be nem léphet. Ő az, aki születést nem ismer, örök, változatlan.  Nem érheti halál, bár a test mit lakott elvész a halálban.
A halál utáni időszak nagyon fontos nekem, míg a lélek a töredékesből az abszolútba megteszi azt a nagy utat, melyre az Írás három napként utal. Ilyenkor tárva-nyitva a mennyek kapuja, mely nem más, mint a saját szívem, és innen a töredékesből lélegzet-visszafojtva figyelem a távozót. És akkor húsvét hétfő délelőttjén pontban 72 órával azután, hogy a szív abbamaradt dobogni Nellyvel együtt én is valami szűnni nem akaró, mindent betöltő fényességbe értem, melyről emberi szavaimmal csak dadogni tudok. Valaki előrement, hogy halálával tanúbizonyságot tegyen arról, ami van, ami most és mindörökké egyedüli valóságként létezik a jelenségek mögött, arról, melyre az életünk, mint diafilm rávetül.
A töredékes világra jött az abszolútban, ezt csak és kizárólag ünnepelni lehet. És ha valaki ebben biztos volt már életében, az te magad vagy, egyszer volt Nellykém.

 

ptichka_sinichka_vetka_308x192