réka és LIBERTA
Ahhoz, hogy felfogjam és írjak arról, mit is festettem az elmúlt két hétben, nekem is kell egy kis idő. Noha persze végig volt bennem egy szándék, ami vezetett, de csak mikor elkészül az egész, van esélyem megfejteni “magam a Semmihez való kapcsolatom viszonyrendszerében”. Remélem, közeledek oda, ahova tudom, még maga a közeledés is illuzórikus..
Úgyhogy most hadd meséljek egy kicsit a kép egyik ihletőjéről.
Mániákusan szeretem a nőket, és azt hiszem, képes is vagyok a nőtársaim iránti szerelemre abban az értelemben, ahogy azt elképzelték és elküldték nekünk az idők elején, mely nem is tud a testeinkről.
Imádom a NŐ-t, nem nem a kis betűs sárkányt, a zöld szemű, féltékeny boszorkányt, azt a végeláthatatlan női sereget, mely begyógyíthatatlan fájdalmakat okoz a másiknak, hanem az eredetit, a szerelmest, aki lágyságában acélkeménységű, érett, intelligens, odaadó és áttetsző, akire ha ránézek, hazalátok végre.
E kép elkészültének egyik óriási támasza Liberta Csonka, filozófia doktoranusz, a Kutyizmus – https://www.facebook.com/profile.php?id=100089217364819 – irányzat szülőanyja, nagyszerű, gondolkodó, gyönyörű nő, ő ihlette a kép címét, és azt a bátor egymás felé fordulást a kép felső részén, és akinek, miután elküldtem a kész fotót a festményről, két perc múlva(!!) egy verssel válaszolt. Íme:
A szégyen, a vágy, a bűn és a szabad,
Képekben látom és érzem a szavad.
A szép, a jó, a szent és az Isten,
Ükanya, boldogság, ház és a minden.
Az idő, a rossz, a sötét, a halál,
A férfi, a biztos, a kemény, a sakál.
A gyengéd, a csókod, a bőség, a nincsen,
Női ajkakban összeforrt kincsem.
Az ember, az állat, a tó ami befagy,
A farkas, a tükör megmutatja,
Ki vagy.
réka és RITA
kép másik nagyszerű megtartó ereje Kesselyák Rita – https://punktumgaleria.hu/muveszeink/kesselyak-rita/ – festőművész útmutatása volt az olasz nyelv kapcsán. Hadd idézzek levelezésünkből egy kicsit:
****Rosina si incontra con Libertà” – Rosina találkozik Libertà-val, ez általánosabb, a Rosina találkozik Libertà inkább jobban kifejez egy váratlan találkozást..
Nyelvtanilag a “Rosina libera” jelzős szerkezet helyes, de valahogy én várnám, mi is a helyzet vele.
A “libertà” főnévvel nyugodtan lehet egy költői képet megidézni.
Nyelvtanilag pontos úgy lenne, ha azt mondanánk, létigével: “Rosina è (la) Libertà” (Rosina a szabadság)*****
Már festés közben sejtettem, készülő festményem “itáliai”, amelyhez olasz cím kell majd, délszakian reményteljes és napfénytől súlyos, amit bizony nem könnyű cipelni. És amitől Gulácsy Lajos – festés közben láttam a tárlatot a MNG-ban, ami rendkívül hatott a képre – sem tudott elszakadni. A Gulácsy-féle rózsa meg nem sárga, nem rózsaszín, és nem is piros – hanem kizárólag vérszínű.
Már a képcím kapcsán ötletelgetve, mélyen átéreztem Rita szenvedélyes kapcsolatát az olasz nyelvvel. aki azért tanult meg mesteri szinten olaszul, hogy megértse az “angyalok és a démonok” nyelvét, mert tudja, azok párban járnak, miként minden ebben a világban.
Az olasz nyelv maga a tömény fájdalom, az olasz már annyira gyötör, hogy átbillen a másik végpontba, és maga lesz a kibírhatatlan boldogság és elviselhetetlen kéj. És persze már Rita munkáiban láttam, hogy “olaszok”, süt belőlük ez az elviselhetetlenül gyönyörű(!!) – nehéz.
Régóta tény számomra, hogy ebben a világban csak közös fájdalmunk okán lehet találkozni. Így Rita képeit látva, legszívesebben bebújtam volna az ölébe, hogy együtt “hatoljunk” túl az életen, a szenvedést sem kihagyva, önnön valóságunk felé.
Lenyűgöz Rita bátorsága, ahogy képein szembenéz a szenvedéssel, és itt hadd használjam ismét a beleszeretni szót, mint Libertánál.
Beleszerettem Rita fájdalmába, mert ilyen tömény, minden tárgytól és októl mentes fájdalmat, ilyen esszenciális – olasz- szenvedést, ami emberi alapzatunk, bármennyire is jó lenne nem tudni róla, ritkán látok. Ismerek olyan kínt, amit valami okoz, s amit aztán eltüntet a napsütés, a világi siker, a boldogság. De Ritáé független mindentől, nincs gyógyír rá ebben a világban.
Az ilyen szenvedés a legstabilabb híd, mely hazavezet!
