Az van, hogy legyen bármily abszurd is a rendszer, korrupt a hatalom, és a trónon pöffeszkedők pedig maguk az ördög egyenes ági leszármazottjai, mégis nagyon imádok magyarnak lenni. Ennek a ritka, sajátságos, sehova sem tartozó, különös gyülekezetnek, szinte nagy családnak a részese lenni. Az anyanyelvünk a legnagyobb kincsem, de rendkívül szeretem a szókimondásunk, az általam ismert népek tagjaihoz képest a viszonylag kis méretű elfojtásaink, a fekete, meglehetősen perverz humorunk, és, hogy itt bizony az asztalon a szemét. Hogy nem északian formadizájnolt és hyggébe – a dán boldogság ugye.. – csomagolt a szar, és még a délszaki dolce vita mögé sem bujdokolhatunk. Itt az van, ami tényleg van, itt azt mondjuk, amit érzünk, nem udvariaskodunk, nem kertelünk. Itt lényegében egyszerű lenni, mert minden az asztalon van, és nem az alatt rugdossuk egymást, hanem afelett pofozkodunk, és mindenki lát mindent.
Borzalmas gyönyörű hely Magyarország, afféle állandóan gőzöket, gázokat kipufogó vulkán, itt nem lehet megnyugodni. És meg merem kockáztatni afféle forrongó szív, soha semmilyen náció tagjai között nem tapasztaltam azt a fajta intimitást, amire mi képesek vagyunk. És úgy hiszem, az istenek közül is sokan magyarok akarnak lenni, mert rájöttek arra, hogy egy emberi test kell a megszabaduláshoz, és egy magyar szív, mert az nagyon tüzes, és a szabaduláshoz tűz kell, valódi láng.
Miközben bizony le szoktam nézni magam, hogy a fenébe is, még mindig itt kavarok, hogy még egy olyan igazi életmód váltást, külföldre költözést sem tudtam huzamosabb ideig összehozni, és végül mindig visszakullogok..Mert az isten tudja miért, mert itt mégis élned halnod.., meg a balsors húz engemet is ide, és nem vagyok ettől szabad.
Hazafias kötelességből – és a tegnap leírt eutanázia téma kapcsán főleg!! – részt vettem egy újabb tüntetésen, ami csendesebb volt, kevésbé tüzesebb. Sokkal inkább megfontolt, átgondolt, felnőttesebb, érettebb, és végtelenül, mélységesen emberi.
És továbbra is csak azt mondom, bele kell állni, és a saját kis szemétdombunkon, fő életterületünkön szítani a forradalmunkat, amit viszont mindenkinek magának kell megtalálni, hogy micsoda.
Nekem a párkapcsolati forradalom a célom, mert hiszem azt, míg a legkisebb egység úgy rohad, ahogy ma, nem érdemes nagyobb távlatokban gondolkozni. Nem a Messiást kell várni, mert az már megérkezett, őt csak felismerni kell a jelenségekben, és hálásnak lenni, hogy MP személyében kaptunk egy alakot, aki összefog minket, ellenzékieket.
Most az van, hogy mindenki a maga megélési és érzelmi, intellektuális fejlettségi szintjéhez képest leírja, milyen volt a tüntetés, és folytatódik MP hibáinak összegyűjtögetése is, régi barátok mosolyognak rajtam, hogy hogy tudok egy ilyen kóklernek bedőlni, majd meg fogom látni, hogy valójában milyen is.
Keressük a kákán a csomón, és az lesz is. Csak nem kéne elfelejteni az egyetlen célt, ami első szinten a rendszer lebontása, lényegiségének törmelékké zúzása. Jelenleg ennyit látunk, és ez nem fog egyedül menni, ide tömeg kell. Szavazók milliói, első szinten ez a cél. Most nem érdemes még az újjáépítésen gondolkodni. Romok kellenek, hogy legalább egy napig azon tudjunk táncolni.
Magyar Péter is ember, megvannak a határai, aki egy személyben felvállalta a rendszerváltás terhét.. Nem kis vállalás, sőt eléggé hatalmas, és valami különös erő által, – ami többek között a jó szónoki képesség, az őszinteség, az emberség, egyfajta egyszerűség is, na meg a remény felébresztése a szívekben – képes akkora tömegeket mozgatni, ami eddig senkinek sem sikerült. MP nem egy mély gondolkodó, ezt is felróják neki, ja a zenei ízlésünk sem egyforma, de talán arra is van képessége, hogy behívjon maga mellé igazán megdolgozott intellektusokat. A tegnapi beszédek között bőven voltak ilyenek. Nagy Bandó András, Incze Zsuzsa, aztán meg még Hadházy Ákos is színre lépett, utóbbinak politikai okokból is nagyon örülök. Éljen, éljen.
