Akkor még nem tudtam, azzal, hogy ölel meg is ölhet, és amikor megöl, majd akkor ölel át igazán. Egyelőre csak egymásnak feszültünk, nem tudtam, örömömben sírjak vagy félelmemben nevessek-e ezen.

DSC_1030 (5) másolata másolata másolata

Megőrjített már a hónapok óta a tájon szétbomló bizonytalanság, minden porcikámmal vártam a telet, mely végre végez az évvel. A novembert gyorsan át is kereszteltem decemberre és elsötétítettem délután négykor az eget. Hisz kudarcba fulladt a kezdetek óta tartó összes próbálkozásom, hogy két lábon eljuthatok itt bárhova is, folyton egymásba gabalyodott a bal és a jobb, és csak mutogattak egymásra. Untam a kettőt, a nőt és a férfit, a meleget és a hideget, az ellentétpárokkal kitapétázott életem.

Időtlent próbáltam időbe gyömöszölni, szeretetet életbe. Fáradt voltam és elcsüggedt, a legjobb  barátom sem értett már meg. Ő is a kettőről mesélt ott, ahol én az egyet sem láttam.

DSC_1030 (3) másolata másolata másolata

Ekkor fordultam meg, s álltam a fejem tetejére, gyakorolnom sem kellett, hisz kislányként hosszú perceket sétáltam a levegőben, miközben a fejem búbja tartott meg. Ebben a hajszálaimmal, mint  gyökerekkel a földbe kapaszkodó mozdulatommal végre azon a tájon tehettem kirándulást, mely nem volt idegen. Végre nem volt jelen a kettő, a nő nem vágyta a férfit, a nyár a telet.

Egy ideig elég sokan voltak ebben a pózban köröttem, aztán ahogy fogytak, én is elbizonytalanodtam, hogy talán mégiscsak meg kéne próbálni ezt a két lábbal haladó életet.

Pedig minden egyes lépésem a jobbal és a ballal teljes hiábavalóság volt, talán még időben beismerhetem.