Én vagyok Gerda és Kai is a Hókirálynő című meséből, melyben a sötétség ura tükröt készített, hogy elfedje a világ eredeti természetét, és onnantól a dolgok látszatát, fonákját mutassa csupán. A gonosz szolgái látásunk elhomályosításáért körbeutazták a tükörrel a földet, ám egyszer túl magasra repültek, és egy óvatlan pillanatban a földre ejtették azt. A tükör összetört, apró szilánkjai pedig az emberek szemébe és szívébe kerültek, akik azóta nem látnak tisztán és nem is éreznek, és szerencsétlenségükre e cserepekben próbálják felismerni világot és benne magukat.
Ezért látok én is hol egy fiút, hol pedig egy lányt, és ádáz harcot folytatok éppen Gerdaként Kaiért. A tőlem legtávolabbi pontért. A férfiért, aki egy meggondolatlan pillanatban engedett a kísértésnek – noha az összetört tükör ellenére folyton emlékeztettük egymást arra, hogy a másik gyönyörű visszatükröződései vagyunk, és együtt adjuk ki a teljes képet-, a Hókirálynőhöz kapcsolta a szánkóját. A hatalmas és rideg nőhöz, akit Andersen arról a szerelméről mintázott, aki elutasította őt.
Talán épp emiatt vonzódtam gyerekkorom óta észak felé, hisz tekintetemmel követettem a királynő szánkóját. Egész életem e hiány felkutatásáról szólt, amiről ma már tudom, hogy a legszebb önámításom.
Útközben virágok adtak útmutatást, hol meg a fák térítettek el. Fáztam, éheztem, rettegem, szerettem és gyűlöltem. Egyszer kastélyban laktam, máskor haramiák foglyává lettem, ám a Kai utáni vágyam elvitt a palotáig. Az utolsó szakaszon már rénszarvas segített, hisz annyira elcsüggedtem.
A Hókirálynőhőz érve rögvest észrevettem a jégkockákkal játszadozó elveszett részem, és lerogytam elé kimerültségemben. Onnantól már csak öntudatlanul másoltam a mese befejezését, így csak sírtam és sírtam – és noha nem kellett volna csodálkoznom, hisz Andersen előre megírta a történetünk -, felolvasztottam a fiú megfagyott szívét.
Ám hiába a találkozás öröme, ez sem segített, émelyegni kezdtem a boldogságtól, mert tudtam, ez sem más, mint a bánat újabb előszobája.
Úgyhogy ahelyett, hogy kettősük eggyé válásában gyönyörködtem volna, megráztam Kait, hogy térjen végre magához, épp eleget aludt már, és meghívtam a kedvenc kávézómba.
Oda, ahol üresek a csészék és a kannák is, az itallapon pedig egyetlen sor sincs, és rendeltem végre a semmiből.
