közel 7 méterszer 10, több, mint 130 alak. A valódi testet öltése ez az anyagban.
a Mester egyik legfontosabb mondata számomra, hogy legyek éber az utolsó lélegzetemig, mert ebben a teljességgel anyagba zuhant világban a démonok is tanító és gyógyítótestben tetszelegnek, és semmi másra nem vágynak, minthogy ezoterikus-spirituális énjüket hizlalják velem. Mert az ilyen magamfajta, naivnak és nyitottnak tűnő finom kis falatokat bekapják ebéd után csemegének.
Igen, sajnos a fél életem azzal telik, hogy kellő védelem híján a rajtam élősködő “démonok”= a világ rettentő érzései és gondolatai, óriásivá duzzadt énje rabságában vagyok, nagyjából folyamatosan mosakszom az életben, ahol a jelenségek 95%-a szenny maga. Irigység, féltékenység, magántulajdon, hatalomvágy, énénén..
Tudom, “szerencsés” esetben, kellő védelmi felszerelés birtokában képesek vagyunk megóvni magunkat e behatások ellen, de ennek meg az a hátránya, hogy így isten előtt is zárva vagyunk, mert ugye az ő megtapasztalása csak teljesen meztelen lehet.
Ezen a ponton rettentő dilemmába kerülünk, vagy kiszolgáltatjuk magunkat ennek a világnak vagy bezárkózunk.
Többször mondják, írják nekem, hogy szeretnék a művészetet akképpen felfogni, ahogy én, szeretnének a másikban egészen a eredetig ellátni, de azzal senki sem számol, milyen árral fizetek ezért.
Mert ez igaz, például amikor ezen Veronese-kép elé képzelem magam, tényleg a világ eredetéig látok, s a mű visszahúz anyám méhébe, ahol egy pillanat alatt egyszerűsödök vissza aprócska embrióvá, hogy e képben összesűrűsödő energia kilőjön engem önnön fizikai mivoltomon túlra. De arra nem gondolnak, ennek az érzékelésnek az az ára, hogy ebben a világban – a szerelem legbenső körein kívül – csak és kizárólag fájdalmat, kínt tapasztalok, és reggeltől estig hallom, ahogy itt mindenki a mosolya alatt sikít, és a legbravúrosabb eszközökkel igyekszik elrejteni ezt.
Igen, Veronese Kánai menyegzője nekem egy híd, egy alagút, ami kivezet valótlanságomból, hogy általa, benne otthon legyek.
Természetesen már a témája sem e világi, ami azok számára is megkönnyíti az elrugaszkodást attól, ami nincs is – ez az egész látszatvilág önmagában – akik csak a szemükkel merik befogadni az ittlétet.
Mert e kép arra emlékeztet, hogy a valódi erő nem e világi, ráadásul Jézus csodálatos sziddik – természetfeletti képességek – birtokosa, s az isten mozog rajta keresztül, ahogy ujjgyakorlatként borrá varázsolja a vizet. (tudom, tudom, ez a parasztvakítás a bibliában, de ez köllött a népnek)
A kánai menyegző – mint a valóság fizikai szintű kivetülése, ami a művészet eredeti szándéka – nem e világi védelem, mely azoknak ad védőbástyát, akik úgy döntöttek, hogy inkább vállalják a meztelenséget, kifizetik a legdurvább díjat azzal, hogy levetik világi maszkjaikat, csakhogy lássák és tapasztalják az istenit.
Ez a kép valódi védőruha, ami úgy oltalmaz, hogy közben nem takarja el az istent.