(mit is szabadított ránk a nagy francia??!! hát a huszadik századot, aminek erejére nem mindenki volt érett))
Festés közben szeretnék meghalni, vágyakozott az életében Paul Cézanne. Aztán egy váratlan, rázúduló esőzés közben kint maradt a szabadban a készülő képpel, és bőrig ázott. Másnapra tüdőgyulladást kapott, amibe belehalt. Szóval akkor az ő esetében el lehet mondani, érdemes egy életen át készülni a halál formájára. Lehet, hogy a vágyunk manifesztálja annak megjelenését, mert ugye egyáltalán nem mindegy, hogy halunk meg.
Hamvas Béla gyönyörűen kifejtette, hogy a festés Cézanne esetében nem egy manuális tevékenység csupán, hanem magasabb, valódibb létállapot megvalósítása, melyhez képest minden világi mozdulat esetleges és kínos.
Cézanne festés közben pillanatokra letett, levett mindent, az történt vele, amit szerelem idején már majdnem átélünk. De ott csak vetkeznénk, vetkeznénk a kedves előtt, ám a bőrünket nem tudjuk lehúzni, ez kétségbe ejtő, és egy ponton túl éppen szerelmünk tárgya lesz az akadály a szerelem előtt.
Aki átéli, hogy alkotás közben tökéletesen ártatlan, meztelen, az onnantól igenis feszeng és szégyelli magát minden maszk mögött, amit az életben fel kell venni. És milyen abszurd, hogy nem mindenki akarja magáénak Cézanne vágyát, mert sokan semmitől sem rettegnek jobban, minthogy látszódjanak meztelen.
A csoda az, hogy a művészet képes ott továbbmenni, ahol a szerelem megáll, mert az alkotás, a mű igenis le tudja húzni rólunk a legutolsó bőrt, amit aztán soha többé vissza nem vehetünk, és onnan teljes áttetszőségünkben kell jelen lennünk a világban. Ha túléltük ezt az aktust. De kisebb téttel nem is érdemes a vászon elé vagy a fehér lap elé ülni.
Cézanne bátor volt, és be merte ezt vállalni. Ma már nem is látszik igazán, mekkora ereje és hatása volt a tizenkilencedik századi franciának. Végül is csak ajtót nyitott a modern festészet felé, és nem is gondolta, mit szabadít ezzel az emberiségre, mert a tömeg nem volt érett arra, amire Cézanne igen.
Mert amit Cézanne elbírt, az anyaszült létezés elviselhetetlen könnyűsége, azt csak a kiválasztottak tudták lemásolni, de sajnos utána olyanok is a vászon elé ültek, akiknek nem kellett volna, akik csak a látvány szintjén újítottak a festészeten, de nem belülről. És ebből lett a modern művészet.
Mert Cézanne nem csak a formát akarta megváltoztatni, nála ez csupán következmény volt, ő az alkotó változását eszközölte. Azon attitűd megtestesítője volt, mely a művészetet a legeslegutolsó átjáróként ismerte fel “haza”. És azt is tudta, ezen a helyen rendkívül tiszta emberi hozzáállás kell, zavarba ejtő meztelenség és ártatlanság.
Hát ennyi, most még mi is dönthetünk, hogyan szeretnénk meghalni, hátha a mi vágyunk is megjelenik az anyagban.