Ma, október 4-én van a pécsi Pride, melyen nem a másság elfogadása miatt, hanem a kapcsolati etikusság, a transzparencia világméretű térhódítása miatt vonulok. (amiből ácsorgás lesz, mert a végére érek oda)
Számomra a döntő cél nem a másság elfogadása, hanem a “másikban lakozó isteni felfedezése”, akinek soha semmilyen ponton nem hazudok, akihez hazatérek, és ennek hiánya ugyanazokat a problémákat veti fel a homoszexuálisoknál, a transzneműéknél, és az összes többi LMBTQ.. ember esetében is.
A “poliamoriának” nevezett gyűjtőfogalom a másikban “lakozó önvaló” imádata, ezért is szeretem, hogy e szó egyik fele a szerelem. Szóval nem csak egy non-monogám, etikus találkozás szabadon, hanem tényleges hódolat a másik valódisága előtt.
Az isteni kiszámíthatatlan és ragyogása olykor több testben fedi fel magát. Ám nehogy azt higgye bárki is, ilyen felcsillanásból oly sok van az életben. Egy kezemen meg tudom számolni, az “angyal hányszor szállt oda egy másik ember vállára”, hogy emlékeztessen isteni eredetemre. Ezek a találkozások viszont szentek és sérthetetlenek, kezdődnek, és soha be nem fejeződnek. Olykor szexus kíséri őket, máskor nem, de attól még mind szerelem.
A házasságomban felbukkanó szerelem soha nem volt erőteljesen szexuális töltetű, és emiatt a mai napig megkapom, mit hangoskodok itt a poliamoriával, hisz mint barátok, haverok éltek együtt.
Hát nem!!
A férjem a soha testet nem öltő Mester felé mutató Ujj első megnyilvánulása az anyagban. A mai napig legszívesebben ott ülnék huszonkét éves Rékaként a negyvenhárom éves Károly legénylakásában a sarokban, és messziről gyönyörködnék a köztünk felbukkanó térben. Minden kétségen túli szerelmet éreztem, ahogy néztem, ám ebben nem volt semmiféle kívánalom, szexuális vágy. Most is a könnyek jönnek, ahogy írom ezt. Ez az az imádat, amikor útban van még a lélegzetem is, bármi, ami személyes belőlem.
Az meg, hogy ennek aztán lett egy világi vetülete, egy közös házzal, szövetséggel, családdal nem számít igazán, mert mind a ház, a család, a szövetség elmúlik, de a szerelem örök, és túlél minket is. Nekünk csak egy feladatunk volt, hogy vigyázzunk rá, hogy legyünk kellően intelligensek, át tudjuk írni a szerelem eredetileg monogám házasságba zárt rendszerét. S teremtsük meg számára az ideális világi körülményeket, mert amibe ez a műkereszténység belekényszerítette, az nem az.
Igen, a mienk is szerelem, nem szexuális, nem vált ki a testben kéjt és gyönyört, nem is érzéki. Sőt mindezen vágyakról nem is tud, mert mindez feltételez egy ént, akinek tudomása van a gyönyörről, az érzékiségről. A mi szerelmünknek egyetlen célja van, hogy eltörölje a halandó én valódiságába vett hitt önkényuralmát, és ezért mindent felhasznált, átírt. Újrafogalmaztatta velünk a házasság fogalmát, és szabad, etikus együttélést teremtett. Valódi otthont egy valótlan világban két szív között.
Aki nem érti, annak azt kívánom, a maradék földi idejét szánja e szerelem felfedezésére, mert ha ez nincs, nincs semmi. És ehhez társakra van szükségünk, a magány nem opció mára. Társakra, ahova az angyal a szerelem ajándékával le tud szállni.
És kapcsolatainkban vizsgázunk az isteni előtt.