Hónapok óta egy bizonyos történet miatt jeges félelem kínzott, rettentő és egyben gyönyörűséges képzeletvilágom a legválogatottabb képeket vetítette elém.
Tegnapra már egészen beszűkült a tudatállapotom, és az aggodalmaim, szorongásaim miatt nem láttam túl egy milliméterrel sem a személyen, akinek börtönében élek, és ez bizony már testi elváltozásokat is okozott, így kis túlzással bizonytalan volt eljutok-e a-ból b-be.
Úgy hiszem, el kellett jönnie a legfeketébb pontnak a lélekben, amikor is a személy egészen kiszorítja az istenit, és semmi más nem marad belőlem, mint a magára hagyott élet. Azt hiszem, itt lesz az ember öngyilkos, és értek mindenkit ezen a ponton, mert innen nem érdemes, innen tényleg nem..
Ekkor, a legmélyebb kétségbeesés időszakában léptem be Péreli Zsuzsa kiállítására, és tudtam, igazából egyetlen szőttest keresek, ám nem tudtam, az létezik-e egyáltalán vagy csak bennem.. De még vagy fél órát bolyongtam az egyéb művek előtt, melyek egytől egyig mélyen megérintettek, mert talán először életem át, hogy a szőttes, miként a festmény válhat úttá, nyílhat meg, és vezethet a szív felé. Igen, ebben a műfajban életemben először láttam azt, hogy az alkotó szándéka, önátadása manifesztálódik az anyagban, és azt az erőteret tapasztalom meg, amiben ő dolgozott..
Ekkor kaptam egy üzenetet, igen, azt, amire hónapok óta vártam, és ami kapcsán tudtam, a sors fog hozzám szólni, és megmutatja, itt akar-e még tartani az életben.
Félálomban, kissé delíriumban, anélkül, hogy láttam volna, hova, odavittem a kiállítási széket az Angyal elé, aki az egyik kezével felfogja az étert, hogy átfolyatva magán annak erejét, elhozza a csodát a világba. Akkor tudatosult bennem, hogy idegileg túléljem ezt a nyarat én is mindennap ebben a mozdulatban voltam. Júliusban és augusztusban.
Kinyitottam a levelet, először nem fogtam fel, másodszorra sem akartam elhinni..Aztán harmadjára felnéztem az Angyalra és tudtam, hogy Ő csinált mindent.
Tudtam a Csodát.
Magamról ezen a ponton mit sem tudva belezuhantam a teremőr karjaiba és zokogtam.
Igen, ekkora ereje van a Művészetnek, Péreli Zsuzsa szőttesének. Most is nehéz nem túltelített érzelmek nélkül írni róla.
Látogassátok meg az Angyalotokat ti is a kiállításon, lehet, nem az “enyém” fog szólni hozzátok, de akkor majd egy másik.
