A művészetet arra használom, hogy általa olyan feladatokat oldjak meg, melyek más módon megvalósíthatatlanok, ki tudom emelni a percet az időből, lemosom róla a kettétört létezés gyalázatát, és képes vagyok visszaemelni a jelenséget eredeti rangjára. A legsimlisebb senkiházit is vissza tudom általa helyezni aranykori trónjára, és onnantól már csak szánom ócska kis világi szerepe miatt. A művészet segít átverekedni magam az életdzsungelen, amivel kapcsolatban senkinek ne legyen túl sok illúziója, mert annak megoldása nem a duális létben van.
És be kell lássam, tévedtem, amikor azt írtam tegnap, hogy Picasso csak széttrancsírozta modelljeit és kibelezve otthagyta őket a boncasztalon, miután nem találta meg bennük a szerelmet, az istent, akit keresett, és új modell/préda után indult. Igenis a maga módján, önnön valóságának megvalósítási szintjén ő sem tett mást, mint megfosztotta a jelenségeket jövő-menő természetüktől. Csak nekem olybá tűnik, mintha ezt mindig a hús, az anyag irányába tette volna, mintha nála a kutatás a fizikai lét feldarabolásáról szólt, mintha nem hallotta volna meg, hogy hiába ismeri fel a létezés legutolsó anyagi részecskéjét, sem fog ráismerni a titokra.
Tévedtem, hisz neki is voltak lágyabb, finomabb korszakai, s igenis ő is megpróbálta kiálmodni magát a testből.
Mikor a képen látható nőt festette, még nagyon szerelmes volt Marie-Thérèse Walter-be, akit csak szeretőként rejtegetett felesége, Olga mellett, de miután megszületett a lányuk, Maja, már nem tudta. Marie-Thérèse Pablo halála után öngyilkos lett. (ne is keressünk összefüggést a két eset között)
Ilyen hát Picasso szemében a szerelem isteni létezésének állapota, az aranykor ideája, ilyenkor egyszerre látunk szemből és oldalról is, a kedvesünk koponyája meg vagyon lékelve a felsőbb világok üzenete felé, hat ujja pedig az emberi létezést meghaladó szint jelképe. Igen, ezen a képen Picasso is arra használja a művészetet, amire való, a maga módján visszaemeli az embert a saját picassoi aranykorába.
Talán Pablo egyik legszebb, leglágyabb, legnőisebb, legodaadóbb képe ez, de engem mégsem győz meg.
Biztos csak Hamvas befolyásol, és isten tudja, ő honnan merte ezt leírni, amikor ezt jegyzi fel: hogy Picasso művével szembe az igazi művész bizalmatlan volt. A virtuozitás elképesztő fokán játszik az érzékekkel és az idegekkel és nincs hely, amelyen ne tudna megtéveszteni.