Virrasztottunk, aztán picit csak elaludtunk, azóta meg várunk és remélünk, hogy mégis volt valami értelme e sok szenvedésnek. Minden napban ott lakozik nagyszombat teljes elhagyatottsága..legyen már este.
A húsvét számomra az évkör legfontosabb ünnepe, szerencsére itt sokkal kisebb a felhajtás, a vásárlásra buzdító láz, és ezt az egész időszakot jóval nagyobb csendben, figyelemben lehet eltölteni, mint a karácsonyi fennforgást. A húsvét legintimebb ügyünk, amit jelképez, pedig életünk egyetlen célja és értelme. Örülök, hogy e keresztény kultúrában a jézusi tanok kapcsán a bűn szimbóluma ilyen nyomatékos és hangsúlyos, és csöppet sem érdekel, melyik egyház, mit kerít köréje. Nem érdekel a klasszikus és a gyerekként leginkább érthetetlen hittanórán kapott tantétel eredendő bűnösségemről, ám annál inkább e misztérium valósága. Rég levetettem a felmenőktől kapott keresztény maskarát, hogy “Kereszténnyé” legyek..
A bűnös vagyok kifejezéssel is mélységesen egyetértek. És pontosan tudom, a legnagyobb bűnöm az, hogy egyetlen pillanatra is egy megszülető majd elmúló lénnyel – mely egy elképzelhetetlen énvalón élősködik időtlen idők óta – azonosítom magam, hogy képes vagyok én is elhinni azt az orbitális átvágást, hogy megszülettem és majd meghalok. A bűn az, amikor az egész a töredéknek hiszi magát és elvész egyszer volt valódisága. A bűn az, hogy egy életen keresztül jobban szeretem a talmit, mint az igazit, – a jövő-menő énem siralmait, mint mozdulatlan valóságom – különben én sem kevernék “még mindig” itt.
A jézusi tanítás csodálatos szimbólum számomra e bűnösség felszámolására, mert Jézusban, mint jelképben megszületett a földre az a lény, aki egyetlen pillanatra sem választotta el magát az “Atyjától”, ő a történetben megvalósítható tökéletesség lehetőségének jelképe. Ő az, akin nem diadalmaskodott egy látszatén, nem volt bűnös. Kálváriája és kereszthalála pedig a kereső énünk óriásvászonra kivetített útja a történeten át, aki ha egyszer és mindenkorra eldöntötte, meg akarja “keresni Istenét”, a csúcsra tör és meg sem áll a keresztig..
A kereszthalál az “önmegvalósítás” brutálisa aktusa, nem hétvégi látványosság, elvonulásos kurzus, vegán ételekkel és mantrákkal, hanem legmagányosabb lépéseink és pokoljárásunk a sötétben, egy mindennapos nagyszombat!! ahonnan addig nem kerülünk ki, míg a világtörténelem legfontosabb kérdésére, hogy ki vagyok én, válasz nem érkezik.
Ám találkozni igazán azon csak a kereszten lehet, a legutolsó kérdés köré összegyűlve, mert csak ebben a legvégső kifeszítettségben, ahol végre rákérdezünk arra, amire rá kell egyszer az életben, vagyunk végre közös alapon. És miért kell ehhez ekkora cirkusz és kálvária?
Hát mert ennél előbb nem vennénk komolyan a választ..
(kép: Andrea Mantegna festménye)
