Giorgio de Chririco metafizikus festészetére adott női válaszom.
Kilenc hónapon át laktam egy testben egy férfivel, életem legteljesebb időszaka volt, sosem feledem eredendő gyönyörűségét és ártatlanságát, ami mintha nem is férne bele az életbe, hisz megérkezve ide a legabszurdabb, legszükségtelenebb kellékek mögé kell rejtekeznie. Erő, agresszió, hatalom, védelem, büszkeség, és az én, az én, az én a férfi ismérve, amit ritka megterhelő lehet cipelni. Így mi nők a férfiak teherhordozóivá lettünk, hogy elbírják a világ rájuk tapasztotta hívságait, mert egyedül ennyi hiábavalóságot lehetetlen is viselni.
És nekünk ki segít, nőknek? Minket ki tart legsúlyosabb vállalásunkkor, mely szerint születéstől halálig vigyáznunk kell a szerelemre, a férfi helyett is? Megmérte már valaki, mekkora súlya van e nem e világi jelenségnek, és micsoda felelősséggel tartozunk kezdetnek és végnek a ránk bízott feladattal?
Régóta tudom, hogy e vállalásomban egyedül vagyok, a modern kori férfi falak és páncélok mögött rejtekező állapotában csak ideig-óráig társam a szerelem hordozásában. Benne még mindig valami romantikus, könnyed, szexussá degradált képződményként él ezen halhatatlan érzelem, és nem látja be, érte egész emberi egzisztenciájával fizetnie kell. Így amikor az megmutatja magát teljes valójában, a legtöbbjük megretten és menekül.
De nem tudok beletörődni magányomba, rettentően hiányzik a férfi, így a magam eszközeivel továbbra is harcolok érte. S, hogy legyen erőm és bátorságom visszavetkeztetni eredendő szépségébe, még jobban ölelem őt, és még kevésbé védekezem. Pedig tudom, bármikor megvághat a sisakja, felsebezhet a mellvértje, de akár véletlenül belém is döfheti a dárdáját.
De nekem könnyű, hisz hatalmas segítségem van, most már nem csak egy, a nőiség legtisztább erőit magában hordozó hegy mellett van a szállásom, hanem, hogy legyen erőm és bátorságom visszavetkeztetni a férfit eredeti szépségébe, a szemem előtt duplázta meg magát Visegrád. A legszebb és legdélcegebb Shakti-hegy, a magyarok Boldogasszonya, aki koronaként viseli magán a várát.
Neki köszönhetően visszafelé az időtlenség irányába vagyok várandós a férfivel, mint csuklyás, páncélos katonát fogadom vissza magamba, és vezetem vissza eredendő ártatlanságáig. Rükverc-várandósságom nem kilenc hónapig tart, hanem kivezet az időből.