A minap tárgyalt Balázsos írásom után elmentem megnézni a felkérdező urat, Robit, a szuper 1974-es évjárat egyik csúcsmodelljét, mert át akartam élni egy kicsit a reményt, hogy léteznek még igaz emberek. És átélhettem. Robi sokszor bizonyított már szellemi nagyságáról, és noha voltak és vannak témáink, ahol nem értünk egyet, sőt azt gondolom, talán mindenben nem kéne véleményt alkotnia, de amit a Margó fesztiválon, az új könyve kapcsán megtett, az parádés volt. Sajnos senkinek nem jutott eszébe egy kamerát odatenni, és rögzíteni az estet. (egy kis részletet saját telefonomról csatolok a hsz-ban)
Mert míg szegény Balázs csak a fagyasztott, ezobio, buddhista akármilyen tananyagot olvasztja és mondja fel, addig Robi önmagára, mint szellemi lényre reflektálva értelmezi a köröttünk lévő recsegő-ropogó világot, mindenféle álbölcselkedés nélkül.
Azt gondolom, minden emberi élet kötelessége lenne megírni a saját “metafizikáját”, témák köré rendezni a világról alkotott legmélyebb átéléseit, megtapasztalásait, és hozzátenni a nagyhoz a saját kicsi szívéből “kiköpült”, alaposan átgondolt világlátását.
Természetesen ehhez mindenki használhatná a nagy gondolkodók forrásait, de a végső válasznak igenis személyre szabottnak és egyedinek kellene lennie. Úgy hiszem, Robi megtette ezt, és a Tarot 22 kártyájának illusztrációja mentén ABC-sorrendbe vette a számára legfontosabb témaköröket. Aztán leült a lelkiismerete, istene, önvalója elé, és definiálta a neki legfontosabb kérdések. A könyvet azért nem vettem meg egyelőre, mert a saját hasonlómat írom, és megvannak a forrásaim, amik sok ponton ugyanazok, mint Robié, így ahogy beleolvastam, sejtéseim szerint a végkövetkeztetéseink is ugyanazok. És éppen most nem akarom Robi befolyását, de ez lehet, hogy változik..
A könyv kész, Robi legfontosabb fogalmai visszakerültek eredeti rangjukra, és remélem, hogy ezek mentén is fog élni, bár ebben nincs kétségem. Egyedül az Edinával való története kapcsán vagyok kritikus, hisz úgy látszik, Robi hiába kampányolt nagy hangon a kapcsolati nyitás, a monogámia rendszerének felváltása mellett, a megvalósításnál már nem biztos, hogy sikerrel járt. De ezek csak pletykák arra nézve, hogy elváltak, ahelyett, hogy intelligens módon, megtartva a megmaradt kapcsolati oszlopokat, együtt vinnék a család “projektjét”.
Mindannyiunk kötelessége lenne a hozott és megszerzett tudásunkat hozzátenni a közöshöz, ezzel építeni tovább a “paradicsomot”. Ami ahelyett, hogy édeni lenne, – mert kevés Robi-féle van, egyre csak szaporodik a büdös, bunkó és hangos emberi véglénytörmelék – pokoli.
Robi szerint a 80-as évek volt az utolsó nagy korszak, az az évtized, melynek még önálló személyisége volt, és azóta körkörösen másoljuk az elmúlt évtizedeket. Rendkívül szellemesen felvázolta, ahogy a 90-es évek már csak a 60-as kópiája, a kétezres a 70-esé, és így tovább, és kezdjük elölről. Reménnyel nem kecsegetett, hisz a technológia csak még inkább elembertelenít minket.
Amiről szó van, az az emberből való emberi kiveszése, afféle dehumanizálódó folyamat, felhígulás és rettentő szaporodása a csőcseléknek. A vég már bőven látszik, és feltartóztathatatlan, és nem a klímakatasztrófa a legnagyobb, hanem az ember halála az emberben.
De nekünk, akik még, mint valamily letűnt kor utolsó mintapéldányai itt maradtunk pechünkre, mert magamat is közéjük sorolom, kötelességünk a megfelelő lelki-szellemi edukáció, a hangunk hallatása azon a területen, ahol otthon vagyunk, de talán már csak tényleg azért, hogy eggyel kevésbé legyen kegyetlen a vége.
Ám nemhiába metafizika Robi könyve és nem csak fizika, mert még ha együtt is pusztulunk el itten élve, és már sokan el is pusztultak és csak emberi héjként vegetálnak, felfogható valóságunk csupán – Robi szerint – a mindenség 5%-a. És arról az önmagában feketén ragyogó, támasz nélküli, gyönyörűségről, az 5 fedezékéről, az azt megtartó, létét biztosító 95%-ról, mit sem tudunk. Ám az tény, belőle jövünk és hozzá tartunk, de a rész, a valóságból felbukkanó délibáb sosem fogja felfogni azt, ahonnan érkezik.
Gyönyörű este volt, boldog voltam. Köszönöm Robi, nyomjad ezerrel a végéig most már, és aki leáll ott, hogy jaj a Puzsér hangos, az meg menjen az Everness-re hallgatni Balázst.