Régóta mondom, de még még mindig nem elég erővel, és még mindig túl nagy az ellenoldal, a kapcsolataink megregulázása, a szerelem, a szexus párba zárása miatt sínylődik az ember.
A szeretet, a szerelem leigázása, birtokba vétele, magántulajdonná tételének mérhetetlen bűne búvik minden háború, hatalmaskodás mélyén. És a depresszió, a bú, a bánat valódi magja is az, hogy nem szerethetünk szabadon.
A megbetegedett termőföld, a szennyezett levegő, a mérhetetlen bírvágy már csak következménye önnön szívünkről levált létünknek, és az emberiség ősbűne nem más, minthogy isten nevében törvényeket írt a kapcsolataink, a szerelem fölé!
Ilyet egy isten soha de soha nem tehetett.
És a botrány az, hogy még ma is, a 21.században a megcsalás, az árulás, a hazudozás előbb elfogadott egy házasságban, mint az, hogy a felek őszintén feltárják egymás előtt valódi érzéseiket, és nem az ördög, a kísértő megjelenésének vélik azt, ha megjelenik egy új szeretet/szerelem a szívükben.
Nekem szerencsére csak harmincegy évem ment rá, hogy ennek az álságos, álszent, istent kisajátító, akármilyen vallási szervezetnek áldozata legyek, aki elintézte előttem az összes, de összes felmenőmet. Még épp időben eszméltem, hogy az új szerelem, az új vágy nem kísértő, hanem éppen ellenkezőleg, az isteni felcsillanása az anyagban, aki új kihívás elé állít. Méghozzá az elé, hogy tovább és tovább nyissam a szívem, mert abba több ember iránti mélységes odaadásnak és szeretetnek is el kell férnie. Mert így képzelték el az embert eredetileg.
De sem az anyám, sem a nagyanyám, sem senkim, ha visszafelé nézek az időben nem volt ilyen szerencsés, mint én, és sorra -igenis – ki kell mondjam belegebedtek egy beteg és hazug, isteninek vallott, de valójában ördögi rendszerbe.
Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy ne léteznének jól működő monogám házasságok, kivételek mindig vannak, hanem az évezredek óta, Mózes óta regnáló rendszer gyalázatára utalok, ahol ilyen mondatokra, mint például ez, társadalmakat építettek: “Ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk: a férfinak is, aki az asszonnyal hált, meg az asszonynak is. Így takarítsd ki a gonoszt..” (Mózes)
Isten – aki tényleg van, és akit nem kőtáblákba véstek hazug tollnokok, mert irányítani akarták a Földet – nem is tud rólunk. Idézzétek fel magatokban legmélyebb szerelmes pillanatotokat, amikor nem is láttátok ezt a világot, csak a szerelmeteket.. Na pont “így lát az isten”, csak a szerelmet látja, mert ő a szerelem maga, és önmagán kívül nem ismer mást.
Mária Magdolna imádata, 2024, 84*84cm
Aztán Jézus nevében puhítottak e törvényeken, de bárcsak ne sajátította és írta volna át az egyház a valódi jézusi, ártatlan, szerelmes szavakat, melyek nincsenek leírva semmilyen Bibliába, csak az emberi szívbe! És az élet arról szól, hogy megtanuljunk a saját szívünkben olvasni. Mert az a Jézus, aki ezt mondta:
“Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” a házasságtörő asszonyra, az biztos nem az én Jézusom, azt már a papok csinálták belőle.
Jézus – aki a szív valóságossága – soha de soha nem tartotta volna bűnnek azt, ha a nő a férjén kívül mást is szeret. A bűn akkor keletkezett, amikor a nő a fennálló rendszerben nem mondhatta el otthon, ami történt vele, mert tudta, akkor akár száz halált is halhat, és életét védendő hazudnia kellett.
Az a Biblia ami határokat szab az emberi szív köré nem lehet isten műve. Elismerem, hogy vannak benne igazán ihletett részek, de a házasságtörő asszonyos rész nem az. Szóval ésszel, kritikusan olvasom még a Bibliát is.
Rembrandt A házasságtörő asszony
Rembrandt bátorsága viszont oltári, milyen gyönyörűen nyilvánvalóvá teszi, ennek a jelenetnek az asszony a legfényesebb része. Az a lény, aki mert szabadon szeretni, aki mert többet szeretni egyszerre, isteni természete szerint élni, és mégis bűnhődnie kell.