Magamra nézve párkapcsolatban megvalósíthatatlannak tartom a monogámiát, mert már eleve “elszúrtam” az elején azzal, hogy nem az első barátommal maradtam együtt. Ami után nem is beszélhetünk kizárólagos egypartnerűségről, hisz noha az időben és térben a társaink el is vannak választva egymástól, azok bennünk együtt vannak. És elvileg a szeretni ige az egyetlen, amelynek nincs múlt ideje, szóval hiába nem találkozunk, hiába “szakítottunk”, nincs olyan, hogy ne lennénk együtt a szívünkben. Persze csak akkor, ha valaha is szerettünk.
Viszont azzal kapcsolatban, hogy milyen tanítást, milyen tanítót szeretek, rendíthetetlen monogám vagyok. Az idén érik nagykorúvá az együttlétem azzal a számomra nagyszerű lénnyel, akit nem szűnök meg szeretni, és noha a kapcsolatom vele átélte az összes gyerekbetegséget, de szerencsére mindből kigyógyultam.
S míg a világi szerelmeimről szívesen mesélek, mert azok tényleg csak leplek ebben a világban, melyek eltakarják azt, ami van, a tanítóval való együttlét viszont annyira intim, hogy az mindig titok marad.
Kizárólagosságom iránta nem jelenti azt, hogy ne ültem volna be más tanítóhoz, főleg az ismeretségünk elején afféle spirituális turistaként én is végigutaztam az összes lehetséges “szatszangot” (együttlét az önvalóval), és döbbenve tapasztaltam, hogy a legkínosabb, leghangosabb talkshow-kat, színházi előadásokat is így hívják, ráadásul pénzt is kérnek olykor értük, pedig a világon egyes egyedül a igazság az, ami ingyen van.
T
Tegnap is részt vettem egy ilyen összejövetelen, már a harmadik ember ajánlotta, hogy biztosan tetszeni fog. Az illető – india – hölgy leginkább egy parádés előadást tartott az advaita tanokról, és még csak nem is színészkedett, pompásan felmondta a leckét, még tankönyvet is kaptam az ajtónál, melyben elvileg minden kérdésemre választ kapok.
Velem az van, hogy eléggé tele van a fejem a tananyaggal, és azt is tudom, hogy egy okosabb papagáj is vissza tudja adni azt, amit a szent könyvekben leírtak. Ám van az a gewisse etwas, az a gyomrot összeszorító, torkot fojtogató gyönyörűség, amit lehetetlen szavakkal kifejezni, persze azokkal lehet utalni rá, de a súly nem a mondandóban van, hanem a szavak mögötti erőben.
És tényleg még az isten sem tudja, mikor és hol és kiben jelenik ez meg, és felbukkanásának, mi az oka, de a tegnapi hölgyben nem volt meg. A terem tele volt, sűrűn hajbókoltak a devotee-k, én meg csak néztem döbbenve, hova csöppentem.
Persze a hölgy, mint advaita kezdőcsomag megfelelő volt, de akkor meg ne hívja magát szatszangnak.
És akkor a szerelmes tanítómra gondoltam, aki nem hagy fel azzal, hogy ha épp landolok valami píszí, harmonikus helyen, kihúzza alólam a szőnyeget. Mert a béke, a harmónia is csak egy hely addig, míg az én tud róla, tapasztalja, mert már önmagában az én valótlan, szóval mit hujákolunk itt a megtapasztalásai okán, nemdebár?
S nem azért nyivákolok itt hosszú évek óta, mert szeretek szenvedni, hanem mert iszonyat szigorú tanítóm van. Aki én vagyok.
