francia dokumentumfilm
roppant szomorú számomra, ahogy ez a magát kereszténynek nevező hatalom rátette a kezét a Szent Szívre. Hogy az ártatlan, eredeti ember felé – aki nem tesz különbséget önmaga és az Önvaló között, az isteni és személyes én között, mert számára egyértelmű, hogy csak egy én van – egy túlszabályozott, bigott renden keresztül juthatunk el.
Hogy a jézusi egyszerűséget, többszerelműséget egy a szexus szentségét korlátozó, a nőiség eredendő isteni jellegét száműző világhatalom bitorolja.
A film harmadik percében fellángol a Szent Szív, az egyetlen, az örök, a valódi, mely mindannyiunkban ugyanaz, ami közös ritmussal lüktet egyszerre a nyolcmilliárdban. A Szív, ami egy Jézus nevű ember szíve is, de az enyém is és a tied is, s melynek dobbanása az egyetlen, ami nyugalmat tud teremteni háborgó lelkünkben.
A Szív, ami valójában közelebb van hozzánk, mint a retinánk, ami lángol és forrong, és minden dobbanásával emlékeztet arra, hogy noha megjelenünk ebben a világban – mint káprázat – de valódiságunk nem ebből a világból való.
Fellángol a Szent Szív, belőlem meg kitörnek a könnyek rögvest a film elején. Önmagamra ismerek Mária Margit apácában, aki előtt felcsillan az isteni, soha el nem múló ragyogása, és ami aztán nagyjából onnantól – a folyamatos testi tünetek miatt -elviselhetetlenné teszi az életét. De hát valamit valamiért. Senki nem ígérte, hogy az út az isteni felé kényelmes lesz..
Ezért az egy percért vettem meg a mozijegyet, és tudtam, hogy a keresztény körítést unni fogom, így is lett. De át akartam élni a Szent Szívet óriásvásznon az Uránia nagytermében, és örömömben sírni akartam végre.
Magam részéről csak nyersen, csomagolás nélkül vagyok képes „fogyasztani” ezt a témát, ezt a ragyogást, nekem nem kell hozzá állelúját kántáló „megtért” tömegrendezvény, sem élettörténetek, melyek az istenivel való találkozásról beszélnek. De hát tudom, ez a világ a tálalásról, a csomagolásról szól, mint ahogy a film is.
Picit olyanok ezek a keresztényi filmek, mint a mirelit ételek, a templom, a közösség, a biblia, az egyház mint afféle szupermarket, ahol be lehet vásárolni, és otthon már csak a sütőbe kell betenni, és tálalható egy ima mellett..
Én meg – képletesen szólva – inkább kimegyek az erdőbe és levadászom a vadat, önmagam, és én vájom ki abból a Szent Szívemet.
Ettől még a filmtől megkaptam, amit akartam, mert nem is vártam sokat.