(a harmadik nevem örömére – somogyiréka Annamária – amit eddig inkább titkoltam, s amit anyám azért adott, ha bajban lennék Rékával, legyen még lehetek még Marika, Ancsa, Panni is. Hát elég nagy bajban vagyok Rékával)
Az ikon nem csak e világi műtárgy, hanem út e térből azon túlra, kivezet az időből, az énből. S noha az ikont is az ismert szentábrázolások takarják el, de koncentráltan a látvány mögé nézve, itt rögtön felfedi magát a műtárgy “átjárótermészete”.
Az ikon noha tárgynak tűnik, de sokkal inkább energia már, nagyobb része nem látható az anyagban. Az ikon nem kiállítási tárgy, igazából nincs is rajta sok néznivaló a testi szemmel, sokkal inkább elmélyülésünket, önkutatásunkat segítő objektum. És a vizsgálatának egyetlen célja van, hogy megleljük, ki is festette..
Szent Joachim és Anna, ismeretlen orosz ikonfestő alkotása
Az idősödő Joachimot rettentő sok kétely kínozta, ám a leggyötrőbb az volt, hogy felesége, Anna és a közte felbukkanó szerelem megtalálja-e a személyiség labirintusából való kijáratot? Képesek-e közösen összefogni a világ ellen, mely e legragyogóbb érzelemre tör, ami az egyetlen esélyünk emberként, hogy elhagyva valótlanságunk igazságunk felé indulhassunk. Vagy pedig ők is csak ismételni fognak, mint itt szinte mindenki, vagyis hagyja, hogy a szerelem lezuhanjon az anyagba, és a többi jövő-menő érzelem sorsára jusson.
Asszonya, míg csak Anna volt, hasonló kételyekkel küzdött, mígnem lelkének évekig elhúzódó sötét éjszakájában egyszer csak meghozta élete egyetlen érdemi választását.
Igent mondott az angyalnak, aki Mária néven küszöbéig érkezett, és hogy őt egészében átélhesse, mint elhasznált, koszos ruhát letépte magáról az összes fájdalmát, meddőségének kínjait, megalázottságát, meg nem értettségét, végül is az addig ismert önmagát, és eggyé vált Máriával, akit a történetben, felülírva a természet törvényeit a Megváltó édesanyjaként hozott e világra.
(85x85cm)
Joachim és Anna szenvedélye a szexus kiemelésének jelképe az anyagból, az ölelés eredeti rangjára való visszaemelése, melyben már Joachim és Annamária, mint a halandóságuktól megfosztott létező ölelkezik. Az egymásba kapaszkodás nászágya pedig a jövő, a Máriában születő megváltói erő.
Az idén június közepéig egyre csak esett, a Duna pedig eközben csendesen emelkedett. A folyó mindent akar, mert szerelmes a partokba.
Visegrádnak hívják az új Ararátot.
