!!!!!FESTÉSZETI ARS POETICA 2026
kockázatos elhatározás egy festményemmel együtt élni, éppen ezért mérthetetlen hálás vagyok, hogy mégis léteznek több százan, akik az elmúlt harminc évben mellettem döntöttek. Felfoghatatlan, hogy járnak itt rajtam kívül mások is, ahol a madár sem..
Mert ezek a művek nem ott és úgy nyújtanak vigaszt, adnak támaszt, esetleg gyönyörködtetnek, mint ahogy azt a képművészeti alkotások szokták. Ezek valójában nem is képek, noha kívülről (bekeretezve) úgy néznek ki, de inkább a múlandósággal szembeszálló hologramok. Délibábok, melyek mindannyiunk közös alapzatából bukkannak fel egy időre, hogy visszacsalogassanak, visszarántsanak oda, ahonnan valójában soha el sem jöttünk.
A képeim szembemennek a világ fejlődésével, a személyes én gyógyulásának, kivirágzásának, valójában az egoizmus trónbitorlásának modern kori képzeteivel. E rajzokból lett festmények határozottan hátraarcot mutatnak a személy világi expanzióinak.
Mert nem mások, mint térképek azoknak, – ám elsősorban magamnak -, akik úgy döntöttek, feladják a kifelé hatoló mozdulataikat, de akik még azt is elutasítják, hogy az út befelé vezet, mert ezek irányok csupán, és határozottan elhagyják a személy, az énség, a gondolatok, az érzések, szóval mindannak, ami megismerhető a tájait. És ott, ahol a világ talmiságát felismerő kétségbeesésed és elhagyatottságod elviselhetetlen, na ott, pont ott kezdődnek ezek a képek.
Ott, ahol a világ kórusban kiált utánam, állj meg, engedd el, szakítsd meg, nincs tovább, legyél tisztelettel magad iránt, a méltóságod, és a többi, a világból nézve fontosnak tartott ingóságod, ott indulnak el belőlem ezek a képek.
Nélkülük én sem mernék egy lépést sem tenni, de nem is tudnék, mert itt elfogyott minden út. Itt a pszichológusok, lélekgyógyászok rég lehúzták a redőnyt, a guru pedig átadta a tanítást.
Itt egy kérdés maradt, képes vagyok-e átvenni, amit adott. Persze, hogy nem, mert míg egy személy élősködik rajtam, addig az leköti a “kezem”..
A képek a lehetetlennel randevúznak, és lerántják rólam ezen élősködőket. Fel sem fogom én sem, hogy mi ez..A csoda kategóriája, nem hiába remegek, rettegek minden egyes képfestés alatt, és érzem, óriási a tét.
És döbbenet, hogy ahol azt hinném, a semmi és a magány vár az Önvaló végső és teljes realizációja előtt, a gyönyörűséges Mahasamadhiért, ezek a képek képzeletbeli hidat építenek.