(borítókép: Carvaggio)
Anna, Mária és Jézus nem rajtunk kívülálló lények, hanem jelképek. Annak a bennünk lakó legszebb és egyetlen reménységünknek a szimbólumai, hogy egyetlen életöltő alatt képesek leszünk emberi részünket legyőzni. Hogy diadalmaskodunk bírvágyunkon, nehezteléseinken, megbocsátani nem tudásunkon, irigykedéseink felett, egyáltalán azon rettentő gyalázat felett, hogy a másik embert nem saját lényünk részeként tekintjük, és határokat látunk ott, ahol azok nem is léteznek. Mert vakokká lettünk az évezredek alatt, mi szerencsétlenek.
részlet Caravaggio Máriát, Annát Jézust és a kígyót ábrázoló képéből
Ám a kép alapján az is nyilvánvaló, hiába tapossunk legszentebb és legvalóságosabb szeretetünk jelképeként – Máriáként – a bennünk élő kígyóvá lett gonoszságot, ha arra nem lép rá egy nagyobb, az emberit meghaladó minőség, aki a gyermek Jézusként van jelen a képen, esélyünk is.
Az ember csak elkezdeni tudja, a szeretet édes kevés, még akkor is, ha az Mária-minőségű is. A győzelemhez önmagunk felett, a végső lefejezéshez olyan segítség kell, melynek forrása ismeretlen. Jézus sem ismerte, senki sem ismerte, aki emberré lett..
A világ borzasztóan igazságtalan, a gonosz rég legyőzte a szeretetet, és amit ma szeretetnek hívunk, az egy soha meg nem valósított gyönyörűség gyenge és csúf másolata, egy jövő-menő, az éppeni körülményeknek, feltételeknek megfelelő és hajbókoló érzés, semmi több. Szeretlek nevében birtokoljuk a társunkat, hazudunk, lopunk és csalunk, és képtelenek vagyunk javarészt megbocsátani, tanítók körül tetszelgünk végsőnek mondott tanításokért, és közben a legalapvetőbb emberi tulajdonságok nincsenek bennünk rendben. Én is végtelen sok hibát követtem el, de tudom, hogy amíg van egy következő nap, addig azt helyrehozhatom, de ehhez megfelelő társak kellenek. És azok meg egyre fogynak, ahogy öregszünk, mert tényleg kevesen maradnak a csillogó szemű társakból a végére.
Sophie Scholl
Aztán egyszer csak mindegy lesz, nem akarjuk már, hogy értsen a világ, mert valójában semmi közünk ehhez a világhoz. Látszólag még ugyan megjelenünk benne, de a székhelyünk nem e világi. És hiába kergetnek az őrök, már nem találnak meg, mert sikerült kimenekítenünk az igazságunkat az életünkből, és onnantól akár már le is fejezhetnek.
Amikor igazságtalanság ér, amikor kiközösítenek jussod eszedbe Sophie Scholl, aki azzal a biztos tudással ment a halálba, hogy sikerült az igazságot kimenekítenie ebből a világból, és győzött az élet felett. Sophie azzal kezdte, hogy szeretett, úgy szerette az igazságot, mint Mária a fiát, de ez kevés lett volna, hogy megmentse azt a kígyótól. Az utolsó nagy megpróbáltatáshoz, amikor az őrök mentek érte, már egy sokkal nagyobb erő lépett rá a benne is tekeredő kígyóra. Nem tudom, hogy történt az ő misztériuma, de megtörtént, ebben mindenek felett biztos vagyok.
emlékképem Sophienak, akiért hiába mentek az őrök a cellába, már nem találták ott. Sophie a világmindenség legszebb randevújára érkezett addigra. És aki szintén erre a randevúra tart, az megtalálja őt. 2021, 85*85cm
De Sophie nem ment még a halála után sem messzire. Itt van a közelben, elérhető védőangyali, vigasztaló minősége.