Június 3-án örökre itthagyott minket drága cicánk, Svárci.
Kislánykorom óta macskás vagyok. Imádom megközelíthetetlen, öntörvényű lényét, tekintetének a semmi felé fókuszálását. A nyugalmat, a meleget, amelyet a kis test áraszt. Ő az, akit meg nem érthetek, saját, külön törvényű világában él, párhuzamosan az enyémmel, de sejtéseim szerint ő is ugyanazt a megnevezhetetlen Gyönyörűséget szereti szenvedélyesen, mint én, mely minden ismert előtt lakozik. Talán társam a cica a kutatásban a valódi irányába. Néha közelebb vagyok hozzá, mint az emberekhez..Ez a néha sokszor előfordul.
És irigylem, mert éppen csak legfontosabb szükségleteit elégíti ki: eszik, iszik, asszony után jár, ha éppen kancica, de az élete egyetlen lényegi pont körül kering. A valóságban gyönyörködik. A valóságban, mely szíve mélyén honol. Ezt a megingathatlan, kételynélküli szerelmet tükrözi a tekintete. Nincs olyan megmerevedett, szinte kővé vált énje, mint nekem, nem is tud úgy magáról, ahogy én. Amiről tud az csak az “isteni”..
Amikor új kapcsolat érkezik az életembe, meg szoktam kérdezni, szereted-e a cicát? Nagyjából a válasz eldönti további történetünk sorsát.
Svárci cica két évvel ezelőtt szegődött a házhoz. Valószínű előttünk hosszú éveket a vadonban töltött, vészelt át fagyot és forróságot, de így nyugdíjas korára mégsem volt elég neki a természet adta ölelés, embermelegre vágyott. Persze ő sem tudta, mi ez, talán még kiskorából emlékezett rá. Kezdetben rettenetesen félt tőlünk, éppen csak átsuhant a kerten, ha meglátott. Mi meg afféle macskaszerelmesek itt hárman rajongtunk érte, ha megláttuk.
Hónapok, talán egy egész év is eltelt, mikor először megengedte, hogy megsimogassam. Sőt, kisebb csoda történt. Nyár volt, a szőnyegen pihegtem épp, tárva-nyitva volt ajtó, ablak, mikor kopogtatnak. Először azt hittem, csak a szél. De nem, a fekete cica, akkor még nem volt neve besétált hozzám, és leült mellém a földre. Picit engedte is, hogy megérintsem.
Aztán begyorsultak az események, nevet kapott, 4.családtaggá fogadtuk. Külön helye lett az asztalnál. Igazi házicicává vált, éppen csak dolgát végezni járt ki, elege lett a vadonból. A vére sem hajtotta már igazán. Mi meg örültünk, nagyon. Jó egy ilyen csendes, bölcs lakótárs. Csak szeretet ügyében mentünk hozzá, más dolga neki nem volt. Azzal meg nem fukarkodott. Hónapra hónapra több volt a bizalma irántunk, és mind többet adott magából.
Nekem az első pillanattól kezdve a múzsám volt, engedtem, hogy bejöjjön a festőszobámba, megmutattam neki a készülő képeket, és próbáltam megérteni azt a titkos nyelvet, amely az övé.
Az első Svárcis kép 2014 őszén készült.
Átrendezzük a Hortobágyot 2014 85*85cm
Ebben az időszakban rendeztem át a Hortobágyot, elég nagyban utaztam akkortájt. Éreztem, hogy színt kéne már váltani, legyalulni az eddigi tájat, épp esik és süt is a nap egyszerre, szóval eljött az idő. Rádiómat a legjobb adás hangsávjára állítottam be. Svárci már mellettem őrködött, eltökélt kis lénye segített a mozdulatban, még akkor is, ha meg sem mozdultam igazán, csak hagytam, hogy véghezmenjem, ami megíratott. Sirattam a pásztort ott a síkságban, de egyre kisebb lett a lénye. Begyógyultam. Eső is elállt aztán. Már csak a fagyi maradt.
Egy szobában lakom a nappal 85*85cm (2014)
Aztán gondoltam, ha már épp nincs szerelmem kivágok magamnak egy sárga kartonból valakit, kötök neki sálat, legalább elképzelem, milyen valakivel egy szobában ülni, és ha már én határozhatom meg, ki legyen a társam, hát legyen az a nap. Svárci közben a fonallal kergetődzött, közben ősz lett, és szinte észrevétlen tél.
Egy szobában laktam a nappal, második rész .. vagyis itt most végre számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy akinek hittem magam, csak egy díszlet volt csupán, és most színcsere..No remélem, most már sosem hiszem el, hogy ezen a színen még megjelenhetek igazán! 85*85cm (2014)
De azért magamat sem szeretem túl sokáig áltatni, csak egy ideig, és gyorsan jött a színcsere. Egy kicsit távolodott a látvány, és kiderült egy nagy színpadon ülök, a zenekar éppen hangol, nem kell már oda nap sem, sem én. Svárci is elszaladt, semmire sem gondolt, csak hopp ugrott egyet a színről ki.
Ilyen gyönyörű az idei nyár, de csakis a mosógép miatt 85*85cm 2015
Érdemes volt elhagyni ezt a nagy magányba csomagolt pózt a kartonlap nappal, mert jött a nyár, és akire vártam is megjött végre. Először nem ismertem meg, sokat változott azóta, hogy utoljára találkoztunk.. Svárci előbb ismerte meg, mint én. Adott is neki egy fekete macskás pólót, amolyan segítőcica trikót, ha baj van.. Mert az szokott lenni, ugye?
Izzó nyár volt, és megizzadtunk, na meg éppen egy mosógép mellé vetett mindkettőnket a sors. A trikóra nagyon vigyáztunk azt kézzel mostam ki, de mi mintha belezuhantunk volna a gépbe..
Svárci leugrott a pólóról, “megszabadult” onnan.
Van valami gyönyörűség a halálban, ami az életben nincs jelen (85*85 cm) 2016
Most hónapokkal az akvárium-tengeres kép elkészülte után, melyet akkor azt hittem, csak a haldokló anyukámnak festettem, új értelmet kapott ez a festmény is, ahogy a cica, éppen szoknyában, mindegy is..a híd végére ért, és ott leült. Emberi tekintet csak idáig követheti, mi csak reménykedhetünk, hogy az akváriumban meglátja a tengert.
Míg anyunál voltak kételyeim, félelmeim, Svárcinál egy sincs, a cicacsepp abban az óceánban olvadt fel, melyet egész életében imádott, és azért volt maga az állat oly gyönyörűséges és fényes, mert folyton-folyvást ODAnézett, az élet éppen csak már kiszolgálta.
És óriási az, hogy a szolgája lehettem gyönyörű céljának.