A szabad akarat fájdalmas és sokszor elhúzódó gyerekbetegség. Én is elkaptam, jó pár évig kínlódtam miatta. A nyomai máig érezhetőek, mintha teljesen nem is lehetne kigyógyulni belőle. Mostanában is szoktam azt hinni, e káprázatból szőtt én bármiféle ráhatással is lehet az eseményekre, hogy majd én, én, a trónon pöffeszkedő uralkodó fogok az ölemnek parancsolni, hogy ne forrongjon itt nekem. Sőt, “lenyomtam pár apácaéletet” is, hogy még komolyabban vegyem elhatározásomat.
Mígnem aztán végre jött egy élet, mint ez a mostani, és egy rettentő műtét után, a sok elfojtás miatt végre feladtam, és felfogtam nincs hatalmam a dolgok irányítása felett, be kell lássam, a szívem az ölemben is dobog. És az a bizonyos isten, aki nincs is persze, a legváratlanabb, legöntörvényűbb módokon hív szolgálatára. Lehetetlen helyzetekben leszek szerelmes, melynek olykor járuléka a testi vágy. De nem mindig. Kiszámíthatatlan dolgok ezek, mert mikor egy nő iránt érzek így, akkor nem jelenik meg.
A szexualitást a szerelem rettentő erejének válaszreakciójaként teremtették, együttérzésből, hogy az emberi rész mozdulataival levezesse annak irtózatos hatalmát. Naná, hogy legtöbbször nem bírunk magunkkal, mikor belép az isten az ajtónkon, az isten, aki a földi világban a szerelem által nyilatkozik meg. Naná, hogy minimum át akarjuk ölelni, tegnap legszívesebben összeroppantottam volna madárka csontjait.
Borzalmas, amit az ember az elmúlt évszázadokban isten nevében tett a szerelemmel és legszebb udvarhölgyével, kísérőjével a szexussal.
Vastag dunyhák sötétjébe űzte, gyakran irtózatos fájdalmak közé, lihegő testek alá, szerelem nélküli házasságokba, aztán meg jöttek a szabályok. Minden nagy valláson ott élősködik a szerelemtől rettegő ember. Tisztátalanná tették az érintést, bűnként címkézték e gyönyörű isteni kinyilatkoztatást az anyagban.
Papokat szenteltek, szerzeteseket kínoztak évszázadokig, akik az önmegtartóztatásban vélték megtalálni urukat, pedig ezt már 2500 éve buddhánk is megmondta, hogy nem ez a pálya, hisz “megvilágosodásának” semmi köze nem volt előzetes erőfeszítéseihez.
Mégis máig sokan szenvednek és látnak homályosan e képzetek miatt, és hiszik azt, ki nem gyógyult gyerekbetegségük miatt, hogy majd ők irányítják a dolgokat.
Hát igen, az az emberiség, mely így folytatja, tényleg a szörnyű végét járja. Pedig olyan gyönyörűen is lehetne..