Tamara de Lempicka a csillogás, a luxus megtestesítőjeként a festészet első sztárja volt. Képeivel új ént, egy az élettől látszólag megvédő szerep és kellékvilágot festett maga köré. A festményekből az jön át, hogy Tamara egy volt a milliós vagyonnal, a drága ruhákkal, pedig a ragyogó forma és színvilág a képeken nem bírt valódi léttel, álom és vágyvilágának testet öltése maradt, egy “wannabe – Tamara”, aki el is hitte mindezt önmagáról egy ideig. Ám hiába csillog, mint smaragd a megfestett Bugatti karosszériája, noha bámulatos tehetségű festő volt, mégis számomra csak felületkezelés maradt ez a festészet. A valódi Tamara elrejtve magát egy elképzelt álomvilágban ott kucorgott egy életen át a képek mögött, és csak a vége felé, amikorra megkopott a fényes csiszolás a sportkocsin, az arc már kivasalhatatlanná vált, merte először megmutatni magát a legutolsó képeken. Végre eltűnt a felszíni, talmi ragyogás, a festmények valódi fénytől ragyogtak, ami nem volt más, mint azok szereplőinek könnyei. A végére a magánya maradt leghűbb társa, s remélem, a legutolsó, legforróbb ölelés bizodalma vitte el a végső céljáig.
Megsegítve ezt az utolsó nagy utazást, festettem Tamarának egy kicsi, zöld Fiatot a híres sportkocsija helyett, abban bízva, hogy utólag is átírhatóak az egyes életek. Belefestettem a történetébe egy olyan szerelmet, aki már majdnem úgy ölel, mint a halál, és akivel először életében közös térfelen játszik. Az embert, akiben nem ellenséget, a legyőzendő férfit látja.
Így kelt új életre Tamara a festményemen, ahol egy lehetetlen játékra neveztek be ketten, egy meccsre, melyben csak veszteni lehet. Ám végre közös lesz az ő veszteségük, mert az életben sem egyedül, sem párként nyerni nem lehet.
S amikor a századik labda, mint valami szívecskevízió repült feléjük, ízlelgetni kezdték a veszteség édes ízét. S közben e különös ellenfélre figyeltek, annak elképzelhetetlen szépségére, aki észre sem vette őket, hisz mintha egy másik tér, koordináta rendszer része lett volna.
E játéknak soha sincs vége, csak a szereplők cserélődnek. Ám eljött az a pont, amikor Tamara eldöntötte, elég, és beült a neki festett kis Fiatba. Távozása annak bizonyítéka, hogy a túlhonba nem kell üres kézzel indulnunk. Ami igazi volt útközben, itt a legszebb játékunk kelléke, az túléli az életünk.
