HA TAMERÁBAN SIKERÜLT, NEKÜNK IS SIKERÜLHET
Most, amikor életbevágóan fontos lett, miként gazdálkodunk a rendelkezésünkre álló vízzel és árammal, talán jobban hallható a legnagyobb, önnön valódiságunkra emlékeztető kincsünkkel, a szerelemmel kapcsolatos analógiám.
Nem vagyok vízgazdálkodó, ám ha messziről ránézek a Földre, nem hiába hívják az otthonunkat kék bolygónat, szóval egész biztos, a Földön a megfelelő elosztással, a természet nem kizsákmányolásával mindenhova jutna víz. ( Európáról beszélek)
Fogalmam sincs, hogy csinálták, de azt látom, tapasztalom, hogy a portugál, a szabad szerelmi kapcsolódásokra épült, harminc éve működő Tamera minitársadalmában az elmúlt évek alatt a teljesen szikár, szinte sivatagos földeket ma bő vízű tavak gazdagítják. És meggyőződésem, hogy e kis közösség a szerelem nem kizsákmányolása kapcsán végzett kutatása igenis hatással van a vízgazdálkodóik szellemére.
https://www.tamera.org/water-retention-landscape/
A szerelem kizsákmányolása hasonlatos a minket egyre inkább fenyegető természeti katasztrófához. A szerelemmel az elmúlt évezredek alatt ugyanaz történt, mint a természettel, korlátozták, határok, törvények közé zárták, és ennek okán nem áramolhat eredendő természete szerint, ami nagyon leegyszerűsítve nem monogám.
E jelenségvilág szerelembázisú, tehát amikor a tudatosság először megmoccant és kezdetét vette az álomteremtés, akkor bizony a semmi ebben a moccanásban, rezzenésben ismert először magára, és amit megtapasztalt, abba beleszeretett. Ennek okán mondom azt, hogy a teremtés szerelemtermészetű, hogy itt mindannyiunk ősanyaga szerelem. Mely fogalmat a modern nyelv elhasználta, besározta, és én egy egész emberi sorsot szánok arra, hogy visszaemeljem eredendő rangjára.
Az alapzatunkként ragyogó szerelem soha el nem fogyó közös kincsünk, a semmi kiáradása, az álomteremtés minden pillanatban zajlik, és az első megnyilvánulás az idők végéig a szerelem marad. Ezt minden egyes ember, ha a szívébe elég mélyen belenéz, megtapasztalja, a szerelmes isteni önvalónk közelebb van hozzánk, mint a lélegzetünk, a személyes énünk.
És ez a szerelem, ahogy ma kénytelenek vagyunk elnevezni, „többszerelmű”, szóval eredendő őstermészetünk szerint sokfelé és sokat szeretünk. Ez lenne az ember, egy ártatlan szeretetmanifesztátum, és a Föld nem csak a víz, hanem a szerelem bolygója is lehetne.
Az, ami ma történt vele az csak annyi, hogy mint valami rákos sejt „valaki” az idők elején, azt mondta rá, hogy az enyém. Magántulajdonná tette. Kisajátította magának az egész szervezetet. És hát igen, a víz és a szerelem bolygójából mára egy rákos bolygó lett.
Össznépi kötelességünk a gyógyítás, amit már ma elkezdhetünk, sőt nagyon konkrét módon.
Először a szerelmet lenne muszáj szabadon engedni az évezredek óta raboskodó börtönéből, mert az ő sínylődése, sorvadása az alapja minden szenvedésnek, mert ha a szerelem sínylődik, szenved a bolygó is, mert a bolygó, a természet már csak a szerelem következménye.
Mert igenis előbb volt a szellem, a szó, a fogalom az eszme, és a tárgyi világ abból csak később jelent meg.
És a visszafordulást még ma mindenki elkezdheti, persze ne locsolja a füvet, ne kapcsolja 18 fokra a klímát, használjon áramot, vizet kevesebbet. Ami evidens, soha nem is csináltam máshogy, füvet a kertünkben életemben nem locsoltam, kiszáradt, aztán tavasszal kizöldült, huszonhárom éve így van, egy percig zuhanyoztam világ életemben, kb kéthetente mosunk egyszer, és ahova lehet, gyalog megyek.
De ami fontosabb még ma mindenki visszatérhet a szerelem eredendő elosztásához. Hagyja, ünnepelje, ha a férje másba is beleszeret, ez nem azt jelenti, hogy ezáltal őt kevésbé fogja szeretni, sőt. Csak azt, hogy végre a szíve szerint él. A feleség meg ne fújjon az új asszonyra, menjen hozzá közelebb, fogadja a szívébe, mert a feleségnek nagy szíve van. És vizsgálja a szerelem kiszámíthatatlan isteni mintáit. És ezen a ponton nyugodtan írjon annak a férfinek, akinek – mert ugye tisztes feleség volt – évek óta nem mert válaszolnj, és ha csak gondolt rá halálfélelem kerítette hatalmába, hisz mi lesz a házasságával. Semmi, vagyis minden, egy magasabb istenibb szintre lép, ahol az abszolút vendégeként üdvözlik a szerelmet.
Legyen ez az első lépés. Tudom, ez mindig a legnehezebb, én is megléptem, de ezt a személynek kell megtenni, hogy „isten” folytathassa, és akkor vizünk is lesz elég, egyszer majd.. Mert elindulunk a természetes állapotunk felé, és akkor minden rendeződik magától, és talán az ükükunokáink már egy természetes világba születnek.
Kezdjük a szerelemnél, az ősanyagnál, a többi úgyis csak következmény.