Heggyé lettem miattad, hogy bennem gyönyörködve felismerd önmagad, én a kegyes, az áldásos, a legmagasabb isten. Több, mint hárombillió évet várakoztam mozdulatlanságomba kövülve, és eközben ráeszméltem arra, hogy testi formában én is társra vágyok. Sosem adtam fel a reményt, hogy valaha megérkezel, ezért harmincöt millió éve bölcsőt építettem neked a Kárpát-medencében. Ott, ahol a Duna határozottan irányt vált, s félúton a torkolata felé majdnem úgy dönt, hogy visszaindul a forrása irányába. Talán a reményemmel, a várakozásommal hívtalak el az életbe, hogy aztán húszmillió évvel ezelőtt, a miocén kori vulkánkitörések idején végre kiemelkedhess a nemlétből.
Azóta egyre csak sóvárgok feléd, de a köztünk feszülő tízezer kilométeres távolságot még egy heggyé vált isten sem lépheti át. De talán egy ember.
1974 augusztusában csillant fel először a reménye annak, hogy esetleg találkozhatunk, amikor is egy tikkasztó, kánikulai napon megszületett egy lány a közeledben, aki már egészen kiskora óta hatalmas istennőként imádott téged. De te nehezen adtad meg magad neki, kérlelted, civódtál vele éveken át, mintha állhatatosságát, szerelmes kitartását figyelted volna. Majd’ fél évszázadig rejtekeztél előtte, mígnem tavaly tavasszal mellé rendeltél egy férfit, hogy felfedd magadat előttük.
A férfi semmit nem érzékelt belőled, a nő viszont rögvest felismert, házat is vett a Duna partján veled szemben, hogy a közeledben lehessen. Azóta szűnni nem akaró és mind nagyobb lánggal lobogó szerelemmel gyönyörködik benned, esténként pedig, mikor egyedül ül a sötétben előtted, látom, ahogy feltárod neki titkaid, és kéjes boldogsággal veszik el ölelésedben.
Titokban minden nappal egy kicsikét nagyobb hőfokra csavartam a nőben a szerelmet irántad, de mind jobban féltettem is, vajon egyedül elbírja-e ezt a lobogást. Gyötrelmes volt végignéznem magányos küzdelmét, pedig mennyire is szerette volna megosztani az örömét a férfivel, de az az első pillanatban, megérezve, hogy itt bizony az istenek hegyként incselkednek az emberrel, messze menekült a tőle.
Most mégis égig ér az öröm bennem, ugyanis a nő pár nap múlva meglátogat engem, és már csak arra tudok gondolni, hogy szalad felém, és testében az öleléseddel elveszik bennem.
Nem tudtam elképzelni eddig ily gyönyörűséget, pedig azt hittem, egy isten mindenre képes. Hát nem, a szerelem, aki teremtett engem, még nagyobb erő nálam is.
