Jó ideje fogalmakat definiálok újra. A szót igyekszem visszaemelni méltó rangjára, erőnek erejével tisztítom a nyelvet az évszázadok óta rátapadt mocsoktól, mert helyes nyelvismeret nélkül nem fogunk szót érteni emberek.
Alapvetően azért sérülök rengeteget, mert a nyelvet több ponton ismét eredeti rangja szerint használom, magamból indulok ki, így feltételezem, hogy e munkát más is megtette. Ilyen például a kedvencem, a szerelem, ami nem egy jövő-menő érzelem, hanem lényünk, egzisztenciánk bázisa, amiből a személy, mint káprázat felbukkan. A szerelem van, ő a valós, és hozzá képest mi csak felsejlünk e képzeletbeli térben.
Szerelem idején kinyílnak a szerelemszemeink, és a másikat annak valódiságában látjuk. Ahonnan aztán nem tágíthatunk, és ahonnan aztán bűn bedőlni a másik kapcsán egy éppen rajta átfutó szerepnek. Igenis onnantól vele kapcsolatban életünk végéig nyitva kell tartanunk a szerelemszemeinket, ami rettentő gyakorlat, mert ez a világ egészében szerelemellenes.
A szerelem nem érzelem, nem szexus, nem romantikus képzet. Az, hogy egy hormonok által generált, maximum három évig tartó szépséges szörnyeteggé tette a világ, maga a borzalom. A szerelmet nem lehet összetörni, mindazt, amit össze lehet törni nem a szerelem. Azok csak gyakorta valami romantikus képződmények, testi vágyon alapuló időszakos elváltozások, melyek, mint egy futózápor átvonulnak rajtunk.
Amikor azt mondom, szerelmes vagyok beléd, akkor erre a mondatra ráállhatsz, bízhatsz benne, hogy az megtart. Az “érzés” akkora, hogy elbírja az irántad érzett dühömet, gyűlöletem, agressziómat is, sőt, hogy olykor lenézlek, megvetlek. Mindent.
Noé felesége, 2023, 85*85cm
De hát tapasztalnom kell, hogy bőven negyven, sőt ötven felett sem tények ezek, és, hogy sokan gyermeki, megdolgozatlan énekkel baktatnak az öregkor felé, hogy valójában kisfiúk és kislányok sírnak agónia közben, hogy valamit elfelejtettünk megtenni útközben. Megállni és nem mozdulni soha többet a szerelem mellől.
A tragédia számomra az, hogy a szavaink tényleges ismerete nélkül hadonászunk óriási kifejezésekkel, amik bizony égetnek, döfnek, szúrnak. A szerelem kifejezése például egészen a szív mélyére tör, és igen, meg is ölhet.Szóval, ha nem vagy biztos magadban, csak mondd azt, be vagyok izgulva rád, épp átvonul rajtam egy kellemeske érzés, ami után bőven jöhet egy zápor megint, ami elmossa az előző érzelmet.
De nem kell belőlem semmit sem komolyan venned, mert én sem veszem komolyan magam.