édesistenem, ez a film mennyire jólesett. Amúgy is folyton az alkotóval való kapcsolódást keresem, és itt a rendező egyből azzal nyit, hogy külön nekünk, magyaroknak küld egy kis videót, email-címmel, visszajelzés céljából. Írok is neki rögtön Kanadába, why not? (csak kár, hogy nem jó emailcímet adott meg a film elején, úgyhogy arra ne hagyatkozzatok)
És miről is van szó? Mi más is érint meg engem, téged, mindenkit..Mi az a téma, ahol végre valahára tükröt kapunk az életben, és nem olyan homályosat, amelyet a foncsorozott üveg ad, ahol kedvünk szerint- sminkkel, grimaszokkal, arcvasalással..- becsaphatjuk magunkat, mint a párkapcsolataink.
A rendező maga a főszereplő, sejtésem szerint (bár erről nem hallottam interjút egyelőre) bőven hozott anyag a film témája. 16 év házasság, két gyerek, a testi együttlétek egyre kínosabbak. Ismerős nem? Ehhez képest játssza itt a világ az ájtatos szentet. A rendező nem „kispályázik”, a kezdő beszélgetés az popsiszex témáját járja körbe. Végre nincs szerep, persze irul-pirul a házaspár, aztán belejönnek..
És imádom, hogy nem húzzák-halogatják, hanem mert szeretik egymást tényleg és igazán, először egymásnak és nem a titkos szeretőknek gyónnak, és megpróbálkoznak a kapcsolati nyitással, amiről nekik sincs semmi fogalmuk, honnan is lenne egy álkeresztény kultúrában.. Sajnos itt szokott felcserélődni a sorrend, és előbb keresünk szeretőt, minthogy azzal, aki tényleg szeret, megbeszélnénk, hogy valami változik. Mert nincs baj, dehogy van, csak a dolgok alakulnak, és mind a szexuális vágyat, mind pedig a szerelmet táplálni kell, és ez néha nem megy kapcsolaton belül, néha friss, új folyók kellenek, melyek idővel a báziskapcsolat részeseivé válhatnak.
Hat részben aztán a film végigjárja a kapcsolati nyitás szépségeit és nehézségeit, és persze eljön az a pont, ahol arra gondolunk, bárcsak el sem kezdtük volna, milyen jó is volt a pállott akolmeleg a netflix előtt vágyakozással..és a szombati, menetrendszerinti szexek közben csak elképzelni, hogy az asszony helyett épp a villamoson látott nőci tekereg rajtam. Annyira emberien szép és természetes..miért, miért nem része ez a társadalomnak? Hol kezdtük el átverni magunkat, és a társainkat?
Ami a legszebb rész, hogy még mielőtt a szülők felmennek valami randi app-ra – jajnekem, azt soha, de édesek, tényleg – először a gyereknek mondják el, hogy kinyitják a házasságuk. Mindig ez a kérdés, mikor szóljunk nekik? Én sem mertem egyből, pedig, ha gyereknyelven meséltem volna el, egész biztos, hogy huszonegy éve a négyéves fiam is megértette volna..Csak később mertem, mert semmilyen mintám nem volt ezen az úton. Aztán a kislány rögvest poliamor kapcsolati hálót akar kiépíteni az iskolában, és nem érti a tanár néni..De ez senkinek ne vegye el a kedvét, ez az a téma, ahol a legmélyebben vagyunk megmételyezve, ide a szuperhiper színes spiritualitás, pszichológizálás sem ér le, vagyis csak nagy ritkán, itt mind gyerekek vagyunk, mert újra kell teremteni az egész kapcsolati rendszerünk, mert recseg-ropog az, ami volt.
És természetesen ez is csak egy bevezető film, az érett kapcsolati nyitás nem szexuális bázisú, ám általában először a szexusunk az, ami riadót fúj bennünk, hogy nem, ez lehetetlen, hogy „isten” egy életre egyetlen ember mellé zár minket, ahonnan, ha kitekintünk bűnösök vagyunk. Egyszerűen lehetetlen elképzelni, hogy az isten, az önvaló, a valódi én …………aki maga a ragyogás, az áradás és a minden, ne százmillió irányba akarjon egyszerre szeretni.
És a nyitás nem lesz könnyű, de közben egészen biztos, hogy fel fogunk nőni, istenhez, önmagunkhoz, mert ez róla szól, az ő szeretetéről, melyet soha, soha nem zárt kettő közé. Soha. Ezt a gyalázatos botrányt fel kell számolni, és ez az édes film lépéspróba efelé.