((poliamoria advanced level, csak felnőtteknek)
egy ideje nem csak a szájamat járatom róla, nem csak elméleteket gyártok, hanem a sorsom belehelyezett egy helyzetbe, ahol átélhetem, milyen egyszerre két férfi hatókörében élni. Milyen az igaz szívvel, éretten, nyitottan egyszerre kettőt szeretni, kettő életébe belenyúlni, annak segíteni, támasztani, a sorsát vinni. Röviden azt tudom írni róla, csodálatos, és biztos még csodálatosabb lenne, ha a kör bővülhetne, ha az említett férfiak további kapcsolódásai is bátran, szabadon csatlakoznának a körhöz, azzal az önmagunk iránti szeretettel, ami mindig az első és legfontosabb, ami a kapcsolati hálók megteremtésének feltétele.
Eszméletlen erőtér ez, és egyre inkább azt hiszem, igen, így képzelték el az embert eredetileg.
Csak úgy lehet kettőt egyszerre szeretni, ha “tudom”, ki vagyok, és egyszerűen fel nem fogom, hogy pont most, amikor e témában utazok, Károly megfest nekem/magának egy képet erről, hogy végre szabad szemmel is lássam és tudjam magam.
Az egyik fentről, a másik lentről baktat felém, és én ott állok a félemeleti fordulóban, ahol soha ilyen gyönyörűnek nem láttam magam. Szépségesen hatalmas vagyok, egyszerre ölelek jobbra és balra is, egyszerre segítem a fentről és lentről jövő lépteit. Nem akarok választani köztük, mert az isten döntötte el így, hogy egyszerre két alakban jelenik meg. És mert végre az, akit lentről vártam réges-régen, is megérkezett, azt, aki föntről siet felém, ennek okán még jobban szeretem. Mintha pont ez a két irányból rám ömlő, amúgy teljesen különböző férfierő lenne az, ami egyszer és mindenkorra el tudott tüntetni, hogy ne legyek már végre útban, és, hogy ahol eddig réka voltam, csak a szeretet maradjon helyettem.
Édes drága Férfiak nemzetsége, köszönöm a bátorságotok, a nagyságotok, az önismereteteket, hogy egymást egy nő körül megtűritek. Már csak a nőket biztatnám, hogy térjenek meg hozzánk, mert hatan még szebb lenne a körünk.