Földi életünk pompás természetrajza, ahol diadalt ül az evolúció, egyre csak szaporodunk, és fogy a hely. Már lassan nem halljuk a saját gondolatainkat sem a sokaságban, ráadásul azóta, hogy az alja nép, a csürhe vette át az uralmat.
Milyen pontosan is leírta Hamvas, hogy a mélybe, a tudattalanba söpört, használhatatlan szemét fog felszínre kerülni, ő lesz az uralkodó, és a lenyomja a fényt a sötétbe. És pont ilyen atlétatrikós, elhízott, öntelt pöcsök nyomorítják majd a többieket a trónról, akiknek egyetlen célja van, össztüzek szítása, hogy a háborút saját kis piti ügyeik kihasználására fordíthassák. Okozz konfliktust a fiad és a menyed között, addig is magukkal vannak elfoglalva, és nem veszik észre, míg titokban nőket hajkurászol.
És ha a teljes kétségbeesésedben mégis megpróbálsz változtatni a sorsodon, és a neked járó legalább egy szoba konyhát szeretnéd alanyi jogon, akkor pedig magával az Antikrisztussal találkozol, aki elszemélytelenedettség maga, de hát tudjuk, már Kafka is megírta a Kastélyban. Az ördögnek nincs arca, megszólíthatatlan, legfeljebb a szolgálóikig juthatsz el, akik hozzád hasonlóan, sosem látták őt.
Tarr Béla huszonöt évesen felvázolta az emberiség, a művészet, a szeretet, az emberség sorsát, melyen csak sírni lehet, mint ahogy zárul a film.
Szóval szerintem, ne álmodozzunk itt tovább változásról, hanem nyissuk csak ki a szemünk, nézzünk körül, mi történt az elmúlt negyvenöt év alatt. A filmet akár ma is forgathatta volna Tarr, csak most annyival rosszabb a helyzet, hogy a “rendszerváltással” meghalt a remény is. Na meg itt az internet és az MI. Szóval szerintem még most, méltóságunkban temessük el ezt a fajta emberiséget, mert utána biztos csak jobb lehet, ha elmúlik a személyes én.
