Számomra újabb mestermű a nyolcvanas évek elejéről, a huszonhét éves Tarr Bélától. Magyar ikon, hazánk jelképe is lehetne ez a film. Ide, ehhez a szürke, semmilyen provinciális kis medencéhez tartozunk. Ez jutott nekünk, de “szép” is, és legalább a mienk.
De ha kicsit lepucoljuk róla a díszletet, az időt, a teret, mindennemű szerelmi kapcsolataink emblémája ez az alkotás. Ezt kellene levetíteni minden osztályfőnöki órán érettségi előtt. Nem szépítve, hanem áltatva ez eljövendő nemzedékeket. Édes fiatalok, ha ti is követitek felmenőitek szánalmas, hazug, önmagukról magukat lehasított életét, akkor erre a sorsra juttok egytől egyig. Ha házasságba, párkapcsolatba zárjátok a szerelmet, s nem ismeritek fel kellő időben önmagatokat, hogy a szerelem ti vagytok a valóságban, melynek hatalmas fényét csak rávetítetek egyes jelenségekre, akkor ez jut nektek is. Elhallgatás, hisztéria, házassági, száraz muszájszex, féltékenység, szabadulásvágy, de ez a mégis egymástól elszakadni nem tudó, a másikat szabadon lélegezni nem hagyó, démoni kötelék.
házassági, száraz muszájszexus, nesze neked ember és monogámia
Ecce homo, erre volt képes az ember. És persze rá lehet kenni mindent a szocializmusra, a rossz körülményekre.. De tudjuk, itt nem a két szoba, összkomforttal van a baj, hanem a szerelem lealjasításával, melyet Éváék óta elkövet a legtöbb pár, és ami miatt a végső pusztulásra kárhoztattuk az életet. Mert nem, nem így képzelték el az embert és a kapcsolatait eredetileg.
És az, hogy milyen mélyen vagyunk az anyagba zárva, milyen nagyon didereg a szív, mennyire elfelejtettük kik is vagyunk valójában, semmi más nem mutatja meg jobban, mint az emberi kapcsolataink jelenlegi állapota.
a féltékenység legszebb képi megjelenítése ez a pár perc.
Szégyellem magam, hogy ehhez a fajhoz tartozom, mely megkapta a legnagyobb kincset, hogy a szerelmem keresztül közvetlen kapcsolatba kerüljön a forrással, önmagával. Azzal a támasz nélküli gyönyörűséggel, aki soha nem lehet övé, aki a szabadság maga.
Erre mit csinált vele? Kisajátította, házasságba zárta, és fölénk emelte a monogámia ördögi komplexumát, ráadásul mindezt egy mondvacsinált isten törvényébe is lefektette.
Tarr Béla pontosan látta ezt már ilyen fiatalon, tudta, minden mélyén a kapcsolataink rohadnak, de csakis azért, mert magunkkal sincs valódi kapcsolatunk.
Szegény Koltaiék aztán még gyilkolták egymást 2006-ig, amikor is Robi végre azt mondta, elég Juditkám, most már elmenekülök. De itt még csak erőlködik szegény. Pedig lehetett volna ez már 1982-ben is máshogy..
boldogság