Egyik nap átjáró nyílik a lehetetlen tengerén, a másik nap pedig újra összecsap a víz és eltűnik az út.
Pedig szerettem volna egy jól kijárt, szép utat, társasággal hömpölygőt, védelmezőt. Ahol tárggyá válik a cél, leírhatom, lerajzolhatom.
Ám még épp időben elvette az élet az összes ily reményemet. Pedig hogy szerettem volna egy védelmező gúnyát, lilát vagy sötétkékek, egy odút, ahova bebújhatok, és egész életemben képzelt isteneimet imádhatom. De ilyen se adott.
Helyette heves hullámzás van, szilaj tajték mindenütt, életek torlódnának fel ebben az egyben, egyszerre van minden és mindenki itt. Út pedig már régen nincs, a következő lépés ott van, ami számomra teljességgel reménytelennek tűnik.
S ahol eddig fáradt házak imbolyogtak Blaha Lujza téri társas magányukban ott hirtelen kép szakad, s csak tér marad.
Ami Mózesnek sikerült nekem miért ne sikerülhetne?!