Sorstársam, Károllyal, aki véletlen a férjem is a történetben, éppen egy majdnem teljesen nomád helyen húzzuk/töltjük az időt. Ő csak kis időre van itt, én nem tudom, meddig bírom..Van cuki kis napelemes házunk, külön-külön mindkettőnknek, de a vizet kútról hozzuk, és nincs fürdőszobánk sem. A nyári konyha elég minimál, nem is „cif-tiszta”, sőt..( a házigazda elég trehányul hagyta ránk), a földre fél óránként odapiszkít a tyúk, amit egy ideig kerülgetünk, aztán sorsolással eldől, ki takarít. Ha épp nincs itt rajtunk kívül senki, mert a telek szélén egy lakóautóban egy német lány él, akkor végre olyan csönd vesz körül, amiben egyedül létezni érdemes, és ami egyre inkább azt gondolom, a tiszta levegő és a víz mellett, a legnagyobb kincsünk.
A reggelinél a gyűjtögető ember boldogságáról beszélgettünk, sőt megidéztük azt a kort, amikor még mi is így éltünk, na mert 1996-ban csak „újratalálkoztunk”. Károly az egyike azon nagyon kevés férfiaknak, akiben eleven él az akkori törzs szelleme, amikor kisebb hordában vándoroltunk, és sokat és sokfelé szerettünk.
Amikor nem volt párokra bontva a rendszer, hanem még közös kincse volt a törzsnek a szerelem, melyhez mindenki odajárulhatott, és annyit vett belőle, amennyit akart, mert az furcsa mód, minél többen élték benne, egyre csak gyarapodott.
Károly (Zalai Károly) egyike azon nagyon ritka férfiaknak, aki emlékszik, hogy összevissza, keresztül-kasul szerettük egymást, fogalmunk sem volt, mi az oka annak, hogy miután szerettünk testestül és lelkestül a lányoknak elkezdett nőni a hasa, és eggyel többen lettünk, és amikor az új törzstag megérkezett, abban isteni csodát láttunk.
itt kivételes nem pózolok, hanem elvesztettem épp az egyensúlyom, és valahova a semmibe kapaszkodok. Amikor a szöveg arról írok, hogy a számomra ideális kapcsolat az “istennel való eggyéválás felé támogatás” és semmi más, akkor azt ezzel a képpel illusztrálnán. Nézem nézem a kedvesemet a fotót, aki felé egyensúlyt vesztve nyúlok. Gyönyörű. remélem, más is látja.
Amikor 2005-ben ahogy ezt ma mondják „megnyitottuk a házasságunk”, mert tudtuk, ha innentől egyetlen lépést is a felmenői úton továbbmegyünk, közénk is beköltözik a megcsalás, az elhallgatás, a nembeszéd, akkor lényegében csak felidéztük törzsi életünket. Egyszerűen visszaváltoztunk normális, eredeti, istennel jegyben élő emberré, aki tudta, a halála lesz majd a „házassága istennel”..és, hogy ez a bizonyos párkapcsolat (ami nem korlátozodik szigorúan kettőre) semmi másról nem szól, csak a másik ezen isteni nász felé (ma megszabadulásnak hívják divatosan) való támogatásról.
Ami igazán elszomorít, ahogy körülnézek az ismerőseim, barátaim kb 90% elfelejtette ezt a törzsi létezést, egész biztos, hogy hasonlóan jó nagy százalék finnyáskodna attól, hogy tóvízzel mosogatunk és mosdunk, meg, hogy olykor patkányok is átjárnak a telken, na meg a tyúkszar..az tesz szomorúvá, hogy az én szerintem teljesen normális, eredeti gondolkodásom miatt, mely szerint a szerelem az úr, és az alapja egy közösségnek, rám mutogatnak, engem beszélnek ki a hátam mögött a „boldog párok”, akik aztán csak akkor nyílnak meg előttem, ha beüt a krach, mert az úgyis beüt..
De addig tudom, hallom, érzem, mi mindent képzelnek rólam, vagyis mennyire félnek tőlem. Hány férj féltette már tőlem a feleségét, mert azt hitte, elrontom..Szörnyű, szörnyű lény az ember.
Igen, borzasztóan elszomorít, hogy alig vannak társaim ezen az úton, és külföldön sem, és magukat spirituálisnak tartóak között sem (ők amúgy sokszor a leggyengébb láncszemek..) Na mert odáig mindenki eljut, hogy igen, valaha szorosabb együttműködésben éltünk a természettel, és el kéne kezdeni vigyázni rá, szelektív szemétgyűjtés, biokaja, vízspórolás, stb, de ezt a törzsi szerelmes szellemet ezt aligha értik. Miért? Tényleg miért?
Pedig a kettő szorosan összefügg a vissza a természet égisze alatt.
Ültünk ma reggelinél, ami délig tartott, és megállapítottuk, soha többet nem akarunk emberré válni, hogy tényleg ez az utolsó kör itt, mert ennek a fajnak – és legfőbbképp a szerelem kisajátítása miatt, mert ez minden boldogtalanság oka – befellegzett.
Fogynak társaink..társak nélkül meg emberként mit sem ér a lét.
ez meg Károly ladikja..ő is egyedül indul majd istene felé, és én is, de addig minden erőmmel segítem ebben. www.zalaikaroly.com
Még jó, hogy az élet csak átmenet, meg, hogy nem is valóságos.
És a fenébe is e magány miatt a fájdalom mégis olyan igazinak tűnik