Az ember sok mindennel úgy van, hogy míg nem találkozott vele, egyszerűen nem tudja elképzelni, mert a fantáziája töredékes. De amikor testet ölt – itt éppen filmmé lesz -, akkor oda tud mutatni: Na pont ilyen. És ezzel a határozott irányú mozdulattal megérti az összes korábbi fintorgásait.
Nézzétek meg ezt a filmet! Ne féltsétek magatok! Garantált, hogy rossz napotok lesz utána, nagyon rossz, sőt nem csak egy. De a legjobb fajta rossz ez.
Mert Erik Poppe alkotása a legélesebb, legbátrabb szembenézés a rettenettel. S azzal a hatalmas vággyal készült, hogy azt valamelyest feloldja.
Tenni akar ellene, legalább megpróbálja. Ami fáj, arról beszélni kell, sokat és sokszor. A film kapcsán olvastam, a túlélők számára óriási megkönnyebbülés volt vásznon látni 2011. július 22-ét, mert eddig nyomaiban sem tudták elmesélni, mit éltek át. Magukban kellett hordozni elmesélhetetlen kínjukat. Nem voltak rá szavaik. És tudjuk, ami bent van, sokkal jobban gyötör, mint, ami kint.És itt lép közbe a művészet, mely – ha valódi – a feloldozás, a megkönnyebbülés eszköze lehet.
Utøya emlékmű (forrás: dezeen.com)
Nem és nem, ez a film köszönőviszonyban sincs a Saul fiával, mert voltak ilyen kósza hangok egyes kritikákban. Rendben, felszínes szem láthatja így is..egy fékevesztett operatőr a főszereplő nyomában lohol, hogy testközelből élhessük át, azt, amit a színész eljátszani igyekeszik. Igen, a Saul igyekszik, az Utøya nem. Végre értem magam, a Nemes Jeles-filmnél miért sikítottam már az első képkockánál, az Utøya elmagyarázta nekem..Erik Poppe valós térben – és szinte – ,valós szereplőkkel forgatott. A 2011-es vérengzés túlélői ott voltak az egy jelenetként felvett forgatáson. Nélkülük nem történhetett semmi. Az ő és az áldozatok szüleinek elmesélései alapján íródott a forgatókönyv.
Andrea Bernetz, a Kaja-t játszó csodálatos színésznő nem mozdult addig, míg a túlélők egy emberként nem bólintottak: indulhatsz, kezdődhet a forgatás.
Végighallgatta történeteik, abból gyúrta a szerepét. A húszéves színésznő, egy személyben manifesztálta azt a több tucat, sőt százon túli fiatalt, akik átélték az emberré válás megmélyebb retteneteit.
A Saul csak eljátszotta a tébolyt. KZ-tábort építettek a 21. század elején, leírásokra, történelemkönyvekre hagyatkoztak az alkotók. Nincs ezzel baj, más műfaj ez. Ki-ki ízlése szerint. Én csak és kizárólag a hitelességet szeretem. Ha az alkotó a saját meztelenségét dobja elém. Ha a mű az ő története is.
Erik Poppe óriási rendező, egy személyben a norvég néplélek testöltése. Hisz egy ország ügye ez. Poppe felvállalja ezt az ügyet, és szól. S akár egy góliát, szembenéz a rettenettel, hisz művészként a fennálló világra valahogy reagálnia kell. Hisz ez lenne a művészet valódi célja. Válaszolni a világ jelenségeire, és eszközeivel megváltást hozni.
Erik Poppe és a színészgyerekek a Berlinale-n (forrás: berlinale.de)
Tudok róla, hogy a valódi megváltást nem a művészet hozza el. Amit tehet velük, hogy katarzist ad. Pillanatokat, amikor ismert lényünk elől elhúzzák a függönyt, és valami kimondhatatlan gyönyörűbe pillanthatunk be. Ottmaradni már maga az én halála, éppen ezért ezek legtöbbször csak másodpercek..
A művészet a valódi illatát adja, de ez még nem a virág, csak az illat. A jó művész tudja ezt, és egy ponton túl megáll.
Beülsz a filmre, az első pillanattól kezdve görcsben a gyomrod. Tudod azt, amit a szereplők még nem. Lélegzet-visszafojtva várod az első lövést. Bevallom, kicsit reménykedtem abban, bárcsak útközben Breivik meggondolja magát, és beáll a gyerekek közé gofrizni..Nem lesz film, és hazamehetünk.
És akkor először szólal meg a főszereplő, az első mondatból kihallatszik, ezt a lánykát tényleg átégette a szerepe. A színművészet magaslata ez, ahol a színész csak egy forma. Andrea Berntzen, a Kaja-t játszó lány megszűnik. Kiköltözik magából és teljességgel átadja a helyét az alakítandó karakternek.
Eszembe jut az egy hete látott Napszállta, na Jakab Julinak ott ez nem sikerült. Nem tudott félreállni, sajnálom.
Andrea Berntzen megcsinálta, amit nem akarattal csinálunk, Jakab Juli meg nem. A filmbéli Kaja mélyen meghajolt a szerepe előtt. Csodálatos szerep ez, mely egészen saját lénye pereméig viszi..
A sziget fentről, mint afféle szív.. (forrás: theguardian.com)
A film egyik legerősebb része a halál és a lányka. A szőke kislány agóniája, akit meglőttek, mialatt menekült. Múlik el a teste, mi is szinte oldódunk fel vele. Gyermeküket a lövöldözésben elvesztett szülők áldásukat e jelenetre. Az áldozatok meg talán segítettek a túloldalról, hogy a színésznő egy személyben ábrázoljon sok halált..Mielőtt moziba került volna a film, az egyes jeleneteket Poppe sokszor végignézette a szülőkkel. A tapasztalat az volt, a látottak hatására enyhült, oldódott a fájdalom.. Mintha az elveszett gyerekek “üzenetek” volna, hogy a szüleik megnyugodhassanak.. Anya, nem volt olyan rossz meghalni..
Solveig Koløen Birkeland, Karoline Schau (forrás:berlinale.de)
Magam részéről nem kicsit “toltam túl” a foglalatosságot így 7 év után a témával. Számos videót néztem meg a Breivik-féle tárgyalásról, a szállodai szobát idéző börtöncellájáról. És tudom, nem én vagyok az első, aki felteszi a kérdést, vajon hatásos-e ez a lágy kezű, norvég igazságszolgáltatás? 21 év múlva szabadul ez az állat, aki egyik nyilatkozatában mindössze azt sajnálja, hogy nem ölt többet..Végignéztem interjúkat szülőkkel, túlélőkkel és a rendezővel is sokat, bevetettem összes északi nyelvtudásom, hogy pontosan értsem gyönyörű szándékát. Aztán egyszer csak úgy besokalltam, hogy már a saját árnyékom is üldözött. Ám nem lehetek ilyen gyenge. Én egyelőre kikapcsolhatom a YouTube-ot, és csatornát válthatok, de Utoya áldozatai vérrokonaink, mert ők is emberek, és nekik ki kell bírni, és azóta is ezzel együtt élni..Nem lehetek ilyen gyenge..Oda kell néznünk, és míg tudunk, segíteni..De hogyan? Hol van itt égen és földön igazi segítség?
Végkövetkeztetésem elég közhelyes. Erősen villog a vészjelzőm a film óta. Az, hogy -úgy tűnik, élek – halálbüntetés önmaga, ha valódi célt nem találok erre az átlagosan 70-80 évre. Siralomvölgyben tengődünk, ahol rövid időkre süt ránk csupán a nap. Ha épp olyan kártyákat kaptunk..Persze, aki akarja vigasztalja magát félmegoldásokkal. Kereshet búvóhelyet a személye szintjén, az életben. Számomra itt nincs ilyen hely. Kész csoda, hogy nem visítunk egész nap, hogy élünk..Csodás módon be vagyunk idomítva..Talán szerencsés vagyok, hogy engem nem lehet lenyugtatni..
Minden nappal erre a rémálomra ébredek, hogy élek. Fel akarok ébredni ebből. Meg kell találnom az igazi kiutat még az életben. Mert Breivik már engem is célba vett, meg a nekem legkedvesebbeket. Breivik a testet öltött szamszára. Lényegében az ő borzalmas megnyilvánulása okán riaszt napok óta a csengőm idebenn. Ébresztő. Fel akarok ébreni a nappali tudatállapotomból. Ez az egyetlen valódi gyógyszerem. De ez már nem a művészet hatóköre, viszont eszközeivel egészen a dolgok pereméig tolhat engemet.
borítókép: filmtekercs.hu