Az életben soha nem találkozhatunk teljességében azzal, ami valódi, hisz “az” a létezésünk alapja, a bázis, amiből káprázatként előbukkanunk, és ami aztán évtizedeken át, címmel, névvel, nemmel ellátva, eltakarja valódi önmagunk. Ám ez a csoda, ez a támaszték nélküliség, e ragyogás a legváratlanabb pillanatokban felcsillanások szintjén mégis felfedi magát, hogy általa bepillantást nyerjünk oda, ami van és uralkodik mindörökké.
A Tökéletes napok számomra a “glimps” – a csillanás – képi, művészeti megjelenítése, fejhajtás kiszámíthatatlansága, öntörvényűségük előtt. Ahol már semmit sem értünk, de őt nézve, és mégsem látva, csak sírni tudunk.
Hirayama, vagyis Yakusho Kôji tokiói vécépucoló. Na jó, semmiképpen sem egy vonatállomás illemhelyére tessék gondolni. Mini építészeti, formatervezési remekművek ezek, ahol tényleg méltósággal és ünnepien üríthetünk. A vécék szentélyei, melyek a megfelelő rangra emelik azt, hogy elnézést, szarunk. S az amúgy rejtegetett, büdös, olykor zajos jelenséget, ahol elengedjük azt, ami nem kell, szinte a befogadás, az étkezés szintjére hozzák vissza.
Szóval, hogy ezek tényleg olyan klozetek, ahol enni lehet.
Ám ez annak köszönhető, hogy ezt egy amúgy alantasnak tartott tevékenységet egy olyan ember végzi, aki a kellemetlen munkát is hivatássá emeli, aki számára az, hogy olykor akár körömkefével, tükrös nagyítóval járja végig a vécék egyes részeit, szinte szellemi gyakorlat- szádhana – önmaga valósága felé.
Az egyike a legszerencsésebb életlehetőség az övé, mert ő aztán tényleg reggeltől estig a körötte megjelenő világban a valóság átcsillanásait sejti, keresi, és a legváratlanabb, leglehetetlenebb helyzetekben is meglátja azt, ami minden mögött ragyog.
Lényegében Hirayama már tényleg csak a fényfoltok után halad, és az útja annak forrása felé vezet, és ha az éppen egy tokiói vécé, hát legyen az. Mert ebben az életben már régen nem a forma számít, hanem csak a fény.
És hát bizony ezzel a mozival Wenders bizony fityiszt mutat Tarr Bélának, mert a Tökéletes napokkal megcsinálta A torinói ló ellenfilmjét. Mert míg ott a végére csak a sötét marad, itt meg csak a fény.
És az isten meg eldönti, melyik alkotásnak volt igaza?