Feladtam.
Megnéztem a harmadik epizód elejéig, aztán valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy kitekerve ruhában fekszem a kanapén. Nem fejezem be, biztosan.
R.I.P. filmművészet.
Ipar ez, hatalmas gyárakban produkált, professzionális termék, ragyogó karosszériával. Megtámadhatatlan erőd. Nem is tervezek “donkihótéskodni, mert az ilyen magamfajta hang az lassan visszamegy oda, ahonnan világunk, mint káprázat felbukkant, és magára hagyja ezt a szomorú, elszellemtelenedett, a személyes ént a trónra ültető tájat.
Egy egyszer volt érzékeny, finom, görög fiú így “haladja” meg önmagát, igen, ez aztán a dimenzióugrás a javából, amiről az ezoterikusok prédikálnak, és így gyárt az akkor a tömegek által még “nézhetetlenként” értékelt Alpok után sok évvel egy színes, széles vásznú szuperprodukciót. Most Cannes, meg taps és hajlongás a “művészet” előtt, az Alpok idején meg értetlenkedés.
A görög nyelvű filmjeinél még tétje volt a műnek, akkor még lépcsőként önmaga elé építette őket egy “nagyobb Én felé”. Ott még a keresés, a valóság iránti kutatás számított, ott még ő is együtt égett a filmmel, mely minden képkockájával egyre csak közeledett valami soha be nem teljesülés felé..(szavak, szavak, tudom) Aztán hirtelen a keresőből találó lett, és ott, ahol az előbb még szerényen és bizonytalanul kérdezett, egyszer csak elkezdett válaszokat gyártani. Hirtelen hu, de magabiztos lett ez az én. Pont olyan, mint Amerika, a szuperén-gyár, a magabiztosság fellegvára, a valósíts meg önmagad kontinense.
Hollywood úton volt Yorgos felé, mert ugye fogynak a témái, és valami eszement, európai kellett, Yorgos meg az egyre magabiztosabb önmagával, a sajátos, görög, de leginkább egyik országhoz sem sorolható gondolataival Hollywood felé haladt. Aztán félúton találkoztak, és a Szegény párák – hasonlóan rettentő, “igazságokat”, “tudást” összevissza összekutyuló mű – után, egy év sem telt el és itt az újabb filmgyári (vég)termék.
És persze érzem én, hogy Yorgosban még halványan dereng valami valóban szellemi, éteri, őszinte, ártatlan..valami. De ezek itt már csak inkább kínos agymenések, picit olyan ez, mint gimnáziumban éjjel megváltani a világot. És jajj, hadd ne kelljen elemeznem, miről szólt a film, már így is elhasználtam a kora reggeli friss agyi energiáimat a semmire. De mert kötelességemnek érzem, hogy leleplezzem a talmit, ezt itt még kinyomom magamból.
Szóval a recept az, vegyél elő egy pár szent iratot, kicsit művelődj, de ne vidd túlzásba azért, mert akkor el fog menni az idő azzal, hogy tényleg minőségi témákat, minőségi módon dolgozol fel, szóval szívből, nna..írd fel cetlikre őket, dobd egy kalapba, rázd meg jól, hogy összekeveredjenek, majd csukott szemmel, bal kézzel húzzál, és másold le egymás mellé az amúgy össze nem illő részeket. Aztán kérjél fel pár aktuális üdvöskét és nagymenő színészt, akik számomra pont olyan professzionálisak, mint maga Amerika. Akiknek tényleg tökéletes a karosszériájuk, meg a motorjuk, meg a beléjük épített kompjúter, szóval tényleg, tényleg szuperek és hiperek.. Csak éppen valami iszonyatosan de nagyon és fájdalmasan hiányzik belőlük, és pont a lényeg, amire nincs szavam, és csak tagadásban tudom kifejezni. Aztán az egészet önts le még egy kis “görög” szósszal, szóval valamivel a múltaddal, ami egyszer volt hol nem volt és még esszenciálisan a tied volt, és olyan nagyon egyedivé és meztelenné tett.
Pont te kellesz nekik, Yorgos, mert Hollywood, most már “gondolkozni” is akar a filmekkel..
((mindezek mellett tisztelem és lenyűgöz a kisember munkája, a vágó, a világosító, az asszisztens, a sminkes, szóval ez az egész óriási emberi erőbefektetés, csak a fenébe is, nem jó urat szolgál jó ideje ez az egész))
És ebben most már az a trükkös, hogy mivel “ilyen nagy témákat” dolgoz fel, mint messiás, sors.. a gondolkodó, művelt réteg is be van vonva..Mert eddig elintéztük Hollywoodot azzal, hogy ja ja, színes, szagos, de azért “művészberkekben” a hálivúd, mint leértékelő jelző volt jelen, erre most meg már mióta “művészieskedik”, “gondolkodik” a műveltebb rétegek is elbizonytalanodnak.
Én viszont biztos nem. Nem is vagyok mondjuk túlművelve, de szívem még van, és a művészetet csak az látja. És itt meg nem lát már semmit.
Vége van. Szerintem csomagoljunk.